Ugrás a tartalomra

Fontos évfordulót ünnepel a Szabadkai Városi Könyvtár

2019.08.29
14:04
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
Megnyílt a Szabadkai Városi Könyvtár alapításának 130. évfordulója elé című kiállítás az észak-bácskai városban. A jubiláló intézmény ezzel a tárlattal kapcsolódott be a városnapi rendezvények sorába.

Bognár Irén főkönyvtáros elmondta, a városi könyvtár idén fontos évfordulót ünnepel. Erre az alkalomra külön anyaggal készülnek, ebből láthatnak most egy kis ízelítőt a könyvtár látogatói. A kiállítást hétfőig tekinthetik meg az érdeklődők.

Bognár Irén, főkönyvtáros, Szabadkai Városi Könyvtár: „Kiállítottunk régi és újabb fényképeket, amelyeken a könyvtárosok, illetve az olvasók láthatók. Arra fókuszáltunk, hogy a mindennapokat, a rendezvényeket a könyvtárosok munkáján keresztül mutassuk be. Magunkat is egy kicsit előtérbe helyezzük, mivel nemcsak könyvekből áll a könyvtár, hanem az emberekből is, akik itt szorgosan dolgoznak és beleteszik az életüket ebbe az intézménybe.”

Szabadkai Városi Könyvtár
évforduló
kiállítás

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.