Ugrás a tartalomra

Fotókkal üzennek: óvjuk meg a veszélyeztetett fajokat!

2020.09.18
14:12
2020.09.18
17:25
Forrás
Pannon RTV
A koronavírus járvány óta első ízben nyílt tárlat a Vajdasági Múzeumban Újvidéken. A tíz fotóból álló önálló sorozat az ember és az állatvilág kapcsolatát mutatja be.

A kiállítás üzenete: óvjuk meg a veszélyeztetett fajokat.

A barokk korszak ihlette Marija Erdelji fiatal fotográfust arra, hogy alkotásaival felhívja a figyelmet az ember és természet kapcsolatára, illetve a természetben uralkodó viszonyokra: „Az én kedvenc festőművészem, Rembrandt mintájára készült a tárlat, ezért használok tompított fényeket, egy fényforrást, így minden a sötétségre utal, amivel megerősítem a téma drámáját.”

A Vajdasági Múzeumban, a koronavírus járvány miatt, hosszú idő után ez az első tárlat, amit látogathat a közönség. Tijana Stanković-Pešterac igazgató az ünnepélyes megnyitón úgy fogalmazott, hogy a múzeumok társadalmi felelősséggel rendelkeznek, ezért teret kell adni a fiatal művészeknek is: „Ilyen művészeti hozzáállással, a fotókkal nem csak a kulturális örökségre hívjuk fel a figyelmet, hanem felkeltjük az emberek figyelmét, hogy a környezetünk mennyire veszélyeztetett, valamint szükséges ez irányban többet gondolkodni.”

A fiatal fényképész önálló kiállítását a Tartományi Művelődési Titkárság támogatta - mondta Dragana Milošević titkár: „Az, amit Marija ezen a tárlaton a fényképeivel megmutat, nem csupán művészet, hanem a művészet és az emberségesség kapcsolata. Ez az, amit mi a titkárságon és a bírálóbizottságban felismertünk, fontos rámutatni a környezetünk, illetve az állatvilág megőrzésére, mert sok veszélyeztetett és kihalófélben levő faj is van, azért, mert az emberek a prémjükért felhasználják azokat.”

A tárlat október végéig tekinthető meg Újvidéken, a Vajdasági Múzeumban.

Újvidék
kiállítás
Vajdasági Múzeum
Marija Erdelji
Dragana Milošević

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű