Ugrás a tartalomra

Gyermekversektől volt hangos Csóka

2020.10.17
14:07
2020.10.18
17:06
Forrás
Pannon RTV
A Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozót tartották a bánáti településen. A helyi Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesületben megszervezett versenyt több korosztály számára hirdették meg.

A VI. Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozóra mintegy 50 versenyző érkezett a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházába, akik vajdasági költők szerzeményeit adták elő.

Papp Vilmos nagyon várta, hogy felléphessen, mint mondta, egy humoros verssel készült: Domonkos István Bizonyítványomat című versét szavaltam azért, mert szeretek verset mondani. Arról szól, hogy a bizonyítványom nem kitűnő, meg ugye kicsi huncutság, tehát erről.

A diákok körében sokan már régóta a szavalás szerelmesei. Alács Varró Emese: Már nagyon kicsi korom óta, 4-5 éves korom óta kezdtem el szavalni. Nagyon szeretek szavalni Fehér Ferenctől, Kovács Jolánkától és egyéb versíróktól.

Akadnak olyan diákok, akik évről évre részt vesznek a megmérettetésen. Ez azt bizonyítja, hogy a csókai verseny közkedvelt a versmondók körében. Jaksa Dominika: Legtöbbször olyan verseket választok, amik nagyon közel állnak hozzám és érzem, hogy át tudom adni a közönségnek, vagyis az otthonomról, a hazámról és a szeretetről szólnak.”

A versenyt Cs. Simon István költőről nevezték el, aki a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület alapító elnöke volt, továbbá nagy ismerője a csókai környéknek.

Tóth Lívia szervező: Az egyik célja az volt, hogy népszerűsítsük a verseket, a versmondást, illetve az irodalmat a gyerekek és a fiatalok körében mi is sok versenyre járunk a Móra Ferenc Magyar Művelődési egyesület tagjai és úgy gondoltuk, hogy legyen nálunk is egy, amikor visszahívhatjuk azokat a barátainkat, azokat a versmondókat, akikkel máshol találkozhatunk.

A zsűri tagjai ezúttal Dudás Károly író, újságíró, Erdélyi Ilona nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanár, illetve Verebes Judit, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze voltak. A szombati rendezvényen mások mellett részt vett Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Kormányos László, a VMSZ csókai helyi szervezetének elnöke, továbbá Oláj Ibolya, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának tagja is.

Cs. Simon István
Vers- és Prózamondó Találkozó
Csóka
szavalás
Tóth Lívia

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.