Ugrás a tartalomra

A győztes drámák a színpadon

2012.10.29
13:32
Két felolvasószínházi produkciót mutattak be a Délvidéki Magyar Színjátszás Napjának kísérőrendezvényeként
Két felolvasószínházi produkciót mutattak be a Délvidéki Magyar Színjátszás Napjának kísérőrendezvényeként. A színészek a szabadkai Népszínház drámapályázatának győztes munkáit, Verebes Ernő: Gerendák és Gyarmati Kata: Happy Hours című művét állították színpadra. Idén 12 munka érkezett a szabadkai Népszínház drámapályázatára, ebből három nem felelt meg a kritériumoknak, a versenyben maradt kilenc viszont a zsűri véleménye szerint sokkal jobb volt a korábbiaknál - mondta Brestyánszki Boros Rozália. A zsűritag kiemelte: „A cél az, hogy életben tartsuk, és népszerűsítsük a vajdasági magyar drámairodalmat. A távolabbi cél természetesen az, hogy valamely színházunk, akár távolabbi színház műsorára felkerüljenek ezek a drámák, és ilyen már az elmúlt 9 év során, hiszen ez a 9. alkalom, már 2 alkalommal megtörtént.” A Happy Hours, azaz Boldog órák című darabot Gyarmati Kata írta és Csernik Árpád rendezte. A történet egy kisvárosban játszódik, ahol mindenki arra törekszik, hogy ideális módon éljen, és az erre való törekvésben mégis elbukik. Gyarmati Kata: „Én azt hiszem, hogy az ideálisra törekvés nagyon nehéz dolog, és nagyon sokszor átcsap a másik oldalra. Nem hinném, hogy ilyenek vagyunk, de ez egy olyan keresztmetszet, ami talán figyelmeztet minket arra, hogy ne legyünk ilyenek.”



Csernik Árpád: „Az idő szűke miatt nem szabad, tilos elbonyolítani a dolgokat, nem szabad az embereket esetlegesen megoldhatatlan problémák elé álítani, mert az zavart bizonytalanságot és sok-sok hibalehetőséget hozhat magával.” A Gerendák című darab a 30-as években játszódik, egy malmot szeretnének templommá változtatni, a szélmolnár és családja viszont nem szívesen hagyja el megszokott életét. Titkok, hazugságok kerülnek napvilágra. A darabot Verebes Ernő írta, és Táborosi Margaréta állította színpadra. „Azok a mondatok, amiket az ember megír, egy új kontextusban, más hangsúllyal, más miliőben elhangozván teljesen más jelentőséget is nyerhetnek, de ez a mondatoktól is függ” - mondta Verebes Ernő. „Cél volt, hogy a szövegre figyeljünk, a szöveg legyen az elsődleges, ami átjön a nézőknek, és ennek érdekében állítottunk úgy színpadra, hogy az érthető, élvezhető legyen” - nyilatkozta  Táborosi Margaréta. A díjnyertes darabok szerzői egyenként 30 ezer dináros jutalmat vehettek át.
pályázat
színház
dráma

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű