Ugrás a tartalomra

Hagyományőrök elismerése

2018.08.21
18:45
Forrás
MTVA
Dr. Agócs Gergelyt és Farkas Józsefet tüntették ki.

Augusztus 20-a alkalmából a Hagyományok Háza két munkatársa, a hagyományos népi kultúra terjesztéséért-továbbéltetéséért kifejtett munkájáért részesült értékes elismerésben. A Magyar Arany Érdemkeresztet Dr. Agócs Gergely és Farkas József vehette át.

A nemzeti ünnepen a Pesti Vigadóban Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kitüntetéseket adott át.  A Magyar Arany Érdemkeresztet többek között Dr. Agócs Gergely etnográfus, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa és Farkas József, néptáncos, fotográfus, a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia vezetője vehette át.

Dr. Agócs Gergely így vall pályájáról és a díjról:
„Felvidékről, Fülekről származom, Magyarországra – az ELTE néprajz szakára való felvétellel – 1992-ben kerültem. 1985 óta veszek részt népzenei gyűjtésekben, s ezek az órák, hetek nagy hatással voltak életemre: tanultam és töltekeztem. Egy gazdag kultúrát, s számos, nagy műveltségű embert ismertem meg. Mérhetetlen szomorúság tölt el, hogy a szemem előtt zajlik e felhalmozott érték szertefoszlása: a magyar falu értékei visszahozhatatlanul tovatűntek-sírba szálltak.
Az elismerést örömmel fogadtam, az indoklásban elmondottak hízelgőek voltak rám nézve. Nagyon jó érzés egy ilyen elismerést fogadni, mivel eddig felterjesztett, össztársadalmi figyelmet kiérdemlő elismerésben még nem volt részem.”
Farkas József 1979-ben került szorosabb kapcsolatba a komáromi Hajós Néptáncegyüttesben a népi kultúrával, s mintegy tíz éven keresztül különböző együttesekben táncolt. A főiskola befejezése után 1989-ben a szlovákiai Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár szervezője volt, e munkáját egy évtizedig folytatta. Ezt követően a Kárpát-medencében számos néptánc és népzenei tábort és fesztivált szervezett, s kezdetektől aktívan vett részt a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny szervezésében, dokumentálásában.
„Több mint negyedszázada járom a Kárpát-medencét, s ezen belül a Felvidéket népzene- és néptánc-kutatókkal, s e néprajzi gyűjtéseket fotó és videó anyagban dokumentálom –summázza életpályáját a kitüntetett. - Ha egyes rendezvények után odajönnek és kezet fognak velem, azt is egy nagy tisztességnek tartom, ez a kitüntetés viszont megerősít abban, hogy az elmúlt évtizedekben jó úton jártam.”

hagyományőrök
kitüntetés

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.