Ugrás a tartalomra

Hagyományos aratás Györgyénben

2021.07.06
13:40
2021.08.11
18:59
Forrás
Közlemény
Látványos programokkal várja a látogatókat idén is a Dužijanca aratóünnepség.

A 111. alkalommal megrendezett aratóverseny július 10-én, szombat reggel hat órakor kezdődik a györgyéni katolikus templom mögötti parcellán. 20 vajdasági csapat méri majd össze tudását. Az érdeklődők a hagyományos arató- és cséplőgépek mellett a kalászfonást, valamint a gyermekek néptáncát is megtekinthetik. A rendezvényen díjazzak a legjobban elkészített tarhonyát is. A Dužijanca központi ünnepsége augusztus 8-án lesz.

aratóünnepség
Györgyén
Dužijanca

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.