Ugrás a tartalomra

Hagyományos kézműves tábor Bajsán

2021.06.28
14:32
2021.06.28
18:19
Forrás
Pannon RTV
Az Etno Hagyományápoló Kézművesek Köre 18. alkalommal várta azokat a fiatalokat és idősebbeket, akik szeretnének megtanulni hálót kötni, csuhét csomózni és gyékényt szőni. Csaknem 60 személy jelentkezett a bajsai kézműves táborba.

Már az első napon nagy volt az érdeklődés a szövés iránt. Voltak, akik táskát készítettek, míg mások telefontokot csináltak.

Tölgyesi Dominika visszatérő táborozó.

„Ötödször vagy hatodszor veszek részt a táborban. Karmantyúzok éppen, ez most éppen egy telefontok lesz.”

Míg az Etno ház udvarában a gyerekek sajátították el a szövés fortélyait, addig a két házzal arrébb lévő épületben az idősebbek tanulhatták meg hogyan kell hálót kötni és gyékényt szőni.

Dóra Fruzsina és Legeza Márta Budapestről érkeztek. Minden évben részt vesznek a táborban, közösen tanítják az érdeklődőket.

Dóra Fruzsina, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének vezető-helyettese: „Én gyerekfoglalkozásokat tartok. A gyerekekkel népi játékokat játszunk, illetve néptáncolunk. Kolléganőm, Legeza Márta pedig a felnőttekkel üvegbefonást fog készíteni, vesszővel befont üveget. A gyerekekkel a tavalyi évben madáretetőt készítettek vesszőből, idén pedig labdaelkapó játékot fognak készíteni.”

Idén egy kicsit más a tábor koncepciója, de örülnek a szervezők, hogy meg tudják tartani.

Szuhankó Ruzsena, a bajsai Etno Hagyományápoló Kézművesek Körének vezetője: „Eddigi táborainkban, a tavalyit kivéve, mindig egybe voltak a gyerekek, a felnőttek és az idősebbek. Volt hímzés is, amit most nem tudunk megvalósítani. Az volt az az igazi tábor, viszont a pandémia miatt most kettészakítottuk. A felnőttek külön, a gyerekek szintén külön, így tartsuk meg ma is.”

A kézműves-foglalkozásokon résztvevők a tábor ideje alatt megtekinthetik a szervezet kiállítását is.

kézműves tábor
Bajsa
Dóra Fruzsina
Hagyományok Háza
Szuhankó Ruzsena

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.