Ugrás a tartalomra

Hangverseny a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyházban

2018.10.21
09:48
2018.10.21
15:49
Forrás
Pannon RTV
Hangversenyt adott tegnap este a székesfehérvári Primavera Kórus és a szabadkai Pro Musica Kamarakórus Szabadkán. A zenekedvelők régi olasz, német és magyar mesterek egyházi műveiben gyönyörködhettek.

A székesfehérvári vegyes kórus első ízben vendégszerepelt Szabadkán. A nagy hagyománnyal rendelkező énekkar elsősorban magyar zeneszerzők egyházi műveit adja elő. Az Ave Maria kórusműkincsnek darabjait, valamint Kodály remekeit válogatta a szabadkai kóruskedvelő közönségnek Horányi Ottilia, a vegyes kórus karnagya.

Csutiné Schleer Erzsébet, elnök, Primavera Vegyeskórus Egyesület, Székesfehérvár: „A mi kórusunknak a programjának szerves része, hogy szeretünk határon túli kórusokkal is kapcsolatot teremteni, és voltunk már Felvidéken, voltunk már Nagyváradon és most nagyon boldogok vagyunk hogy eljöhettünk Szabadkára ebbe a nagyon szép városba, a magyar szecessziónak az egyik fellegvárába.”

A székesfehérvári Primavera Kórus januárban kereste fel a szabadkai Pro Musica Kamarakórust a közös koncert ötletével. Ennek a felkérésnek a szabadkaiak örömmel tettek eleget és szervezték meg a hangversenyt. Az eseményen régi mesterek egyházi műveit szólaltatták meg.

Csikós Krisztina, karnagy, Pro Musica Kamarakórus, Szabadka: „Ami talán az idei évnek a legjelentősebb eseménye lesz, december 3-án a Pro Musica Kamarakórus fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezünk egy nagyszabású hangversenyt a Városháza dísztermében.”

A díszhangversenyt két felvonásosra tervezik, sláger művek csendülnek fel és egy ősbemutatót is tartanak. Jövőre a székesfehérváriak látják majd vendégül a szabadkai énekkart.

Pro Musica Kamarakórus
Szabadka

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.