Ugrás a tartalomra

Hatvanan indultak a Dudás Kálmán vers- és prózamondó versenyen

2017.12.03
16:48
2017.12.03
20:20
Forrás
Pannon RTV
A kétnapos találkozó nemcsak a vers és a próza ünnepe, egyre inkább összművészeti jelentőségű eseményről van szó, hiszen a versmondás mellett a színház, az irodalom és a képzőművészet is helyet kap.

Szombat délelőtt már zsongott a bácsfeketehegyi kultúrotthon, a tíz órai ünnepélyes megnyitót követően megkezdődött a Dudás Kálmán vers- és prózamondó verseny. A kis versmondók izgalommal készültek a megmérettetésre.
Gál Flóra, versmondó, Kishegyes: „Beleélhetem magam és én színésznő szeretnék lenni, és nekem az úgy olyan jó élmény, hogy elmondhatom.”

A versenyen a sikeres szereplés szempontjából fontos a jó versválasztás. A kis versmondóknak általában a vicces, hozzájuk közel álló versekre esett a választásuk.
Zsivanec Beren, versmondó, Újvidék: „A Lackfi János, Fiúk dala, és arról szól, hogy csúfolják a fiúk a lányokat.”

A zsűri elégedett az idei mezőnnyel, örülnek az új arcoknak, szeretnék, ha minél több gyermeknek fontos lenne a vers és a szép beszéd.
Krizsán Szilvia, zsűritag: „Szerintem kb. ugyanazok a gyerekek, vagy hát javarészt ugyanazok a gyerekek vannak itt, akik voltak is, akiknek ez fontos, akik rendszeresen megmérettetik magukat, de hát vannak új arcok is, és ez szuper, én nagyon szeretném, ha minél több új arc lenne.”

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének célja, hogy a Dudás Kálmán verseny elsősorban a versről, de azon túl a magáról művészetről is szóljon.
Hajvert Ákos, elnök, VMVE: „Igyekszünk az itt levőknek, a részvevőknek a fiataloknak többet adni annál, hogy elmondanak egy verset és zsűrizik őket, többet adni annál, hogy kapnak egy ebédet. Igyekszünk egy kicsit kinyitni őket, kinyitni a perspektívát feléjük.”

A kisgyermek kategóriában Bába Lujza, a gyermek kategóriában Szabó Rebeka és Cucik Iván lett első, az ifjúsági kategória győztese Hodik Annabella, a felnőttek között pedig Miklenovics Aranka és Brasnyó Albert. Közönségdíjas Kerékgyártó Viktória, az idei Dudás Kálmán-díj nyertese pedig Cucik Iván. A verseny fő támogatói a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Kishegyes község helyi önkormányzata volt.

Dudás Kálmán vers- és prózamondó verseny

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.