Ugrás a tartalomra

Hétvégén kerül megrendezésre a Palicsi Bornapok

2019.05.21
13:34
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
Az esemény szervezője idén is a Park-Palics Kft. és Palics Helyi Közösség. A Palicsi Magyar Sokadalom és a Folk Music Fest is csatlakozott a rendezvényhez.

Kiállításmegnyitóval kezdődik az idei Palicsi Bornapok rendezvénysorozat pénteken fél ötkor a helyi közösség épületében, majd a Szent Orbán templomban kétnyelvű szentmisén vehetnek részt az érdeklődők. A Nyári Színpadon a Palicsi Magyar Sokadalom és a Folk Music Fest népzenei fesztivál várja a közönséget. Juhász Gábor, zenekarvezető, Juhász Zenekar: „Pénteken délután már egy sokadalmi hangulat várja a nyári színpadra érkező családokat, hiszen kirakodóvásár, különböző kézműves foglalkozások, nemezelés, arcfestés és gyöngyfűzés lesz a gyerekek számára szervezve. 18 óra 30-tól az Alma együttes koncertje következik.”

Az est folytatásában Pál István Szalonna és zenekara várja az érdeklődőket. A zenekar a Magyar Állami Népi Együttes illetve a Felszállott a páva hivatalos zenekara.

A programok szombaton kispályás labdarúgó tornával folytatódnak. Dobó Márta, közgyűlési elnök, Palics HK (VMSZ): „Párhuzamosan tíz órától a nagy teraszon kezdetét veszi a palicsi borünnep, ahol a borok osztályzása, értékelése történik meg az idei évben is. Hivatalosan pedig 11 órakor kerül ünnepélyesen megnyitásra a 2019-es évi Orbán-napok.”

Délután a népzene szerelmeseit a Kárpát-medencei Népdalkörök találkozója várja az iskolában, de ez mellett lesz balett előadás, színjátszó csoportok bemutatkozása és sportbemutató is.

Palicsi Bornapok
Palics Helyi Közösség

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.