Ugrás a tartalomra

A hétvégén a néptáncé és a népzenéé a főszerep Horgoson

2021.11.27
21:02
2021.11.28
16:02
Forrás
Pannon RTV
14. alkalommal szervezték meg a Vajdasági Szólótánc Fesztivált, melynek keretében megtartották a Vajdasági Kamara Táncegyüttesek Fesztiválját Horgoson. Idén nyolc csoport jelentkezett, hogy összemérje tánctudását.

A néptáncé és a népzenéé volt a főszerep a hétvégén a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület épületében. Kovács Franciska, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben működő Kiscimbora táncegyüttesének tagja már húsz éve táncol, szerinte nem volt nehéz felkészülni a vetélkedőre. „Erre a fesztiválra nagydobronyi táncokkal érkeztünk. Négy pár fog táncolni, tehát 8 személy, négy fiú, négy lány. Már izgatottan várjuk, hogy színpadra lépjünk.”

A versenyzőknek a zenét idén is a Juhász zenekar biztosította. Balog Dávid, versenyző, Bartók Ifjúsági Táncegyüttes, Horgos: „Nyolcan jöttünk, négy csoport. Én most kezdtem el ebben a csoportban táncolni. Kalotaszegi koreográfiát hoztunk.”

Szécsi Zsolt, a Vajdasági Kamara Táncegyüttesek Fesztiváljának szervezője elmondta, csakis hiteles, autentikus tájegységek néptáncaival lehetett jelentkezni a versenyre. „A nap folyamán nyolc versenyszám alakult ki, Szabadkáról, Királyhalomról, Horgosról és Óbecséről érkeztek versenyszámok. Ezeket a versenyszámokat három szakmai zsűri, egy ének, egy népviselet és egy néptánc szakértő véleményez. Nagyon fontos megjegyeznünk azt, hogy ez a rendezvény arról szól, hogy a csapatok kapjanak egy jóindulatú szakmai értékelést, amit hazavisznek, és ezáltal műhelyeikben azt kijavítva még magasabb szintre tudják a műhelymunkát, illetve a csapatnak a munkáját emelni.”

Az érdeklődők az esemény keretében megtekinthették A vajdasági magyar közösségek hagyományos öltözete című kiállítást is.

Horgos
Vajdasági Szólótánc Fesztivál
Vajdasági Kamara Táncegyüttesek Fesztiválja

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.