Ugrás a tartalomra

A hétvégétől március végéig művelődési rendezvények színhelye lesz Torda

2022.01.20
12:40
2022.01.20
15:55
Forrás
Pannon RTV
Minden készen áll a Tordai Művelődési Napok szombati nyitóműsorára.

Tavaly nem lehetett megtartani a XX. Tordai Művelődési Napokat, de ettől a hétvégétől március végéig újra művelődési rendezvények színhelye lesz a bánáti falu. A szervezők bizonyítani szeretnék, hogy a népességfogyás ellenére a tordai közösség képes nagyszabású rendezvények szervezésére, melyekről ismerik a falut.

A járványhelyzet körüli bizonytalanság ellenére minden készen áll a Tordai Művelődési Napok szombati nyitóműsorára. Ezt a falu felújított művelődési otthonában tartják majd. Dobai János, elnök, Torda HK: „Annakidején, amikor elkezdtük, tehát 21 évvel ezelőtt, mi se gondoltuk volna, hogy ennyi ideig ezt tudjuk megszervezni. De addig, ameddig vannak fellépők, vannak vendégszereplők, amíg van közönség, aki ezt igényli, azok megérdemlik, hogy azok miatt ezt továbbra is, nagy lendülettel csináljuk.”

A rendezvénysorozatot mindig nagy érdeklődés övezte úgy a tordaiak, mint a környező falvakban élők, de még a határon túli testvértelepülések részéről is. Lázár Jenő, a szervezőbizottság tagja, Torda: „Egy kicsit vissza fogunk emlékezni is az első rendezvényre, hogy az hogyan fejlődött tovább. És bízom abban, még néhány nap van a kezdésig, hogy talán újabb rendeleteket nem hoz a kormány és, hogy meg tudjuk tartani a rendezvényt.”

Izgalommal várják a megnyitót a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben is, akik idén ünnepelik fennállásuknak a 75. évfordulóját. A nyitóműsorban fellépnek a néptáncosaik, a citerazenekar és az egyesület énekkara. Sári Enikő, művészeti vezető, Petőfi Sándor ME, Torda: „A kicsik azok sárközi táncokat fognak táncolni, a középsők rábaközit, a fölnőtteink azok pedig kalocsait, bukovinai táncokat. Itt a fölnőtteknél el szeretném mondani, hogy erre az alkalomra nagyon sokan visszajöttek külföldről, hogy itt tudjanak lenni ezen az ünnepségen, aminek nagyon örülünk.

Egy új rendezvénye is lesz a jubiláris Tordai Művelődési Napoknak. Kiss Kornélia, a szervezőbizottság tagja, Torda: „Csütörtöki Találkozók néven beiktattunk egy új programot a Tordai Művelődési Napokba, melynek keretein belül szakelőadásokat akarunk tartani a mezőgazdasági termelők részére különféle témákban, mint például a növényvédelem vagy a precíziós gazdálkodással kapcsolatban.”

A program tükrözi majd az elmúlt húsz évet. Ezért meghívták az eddigi rendszeres vendégszereplőiket. Fellépnek majd testvértelepüléseik műkedvelői, lesznek színielőadások, irodalmi estek és élőújságok.

Torda
Tordai Művelődési Napok
Dobai János
Sári Enikő
Kiss Kornélia

Most

19:03, Frissítve: 19:25

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.