Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/ Ürményi Frigyes

Hetven éves a kanizsamonostori Petőfi Sándor MME

2018-10-27
15:16
2018-10-27
16:36
Forrás
Pannon RTV
A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület 70. évfordulóját ünnepelték Kanizsamonostoron.

Az eseményen közösségi találkozót szervezett a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Összefogás. Az évforduló alkalmából kisebb alkalmi műsorral kedveskedtek a falu fiataljai a vendégeknek. 

Citeramuzsika, versek és mondókák is felcsendültek a műsorban. Báló Anna szerint Petőfi Sándor Szülőföldemen című verse sokat elmond az eseményről és a falu életéről.

Báló Anna, Kanizsamonostor: „Itt szeretnék maradni Monostoron, cukrász szeretnék lenni, és a családom és a barátaim körében szeretném leélni az életem.”

A Művelődési Egyesület a kevés lakos ellenére tartalmas múltra tekint vissza, helyet ad különféle nyári táboroknak és kisebb rendezvényeknek.

Barna Erzsébet, elnök, Petőfi Sándor MME, Kanizsamonostor: „Amióta én itt vagyok, színdarabokat tanultunk, és magas szinten véghez is vittük, mert szemlén is részt vettünk Kneževacon, az utóbbi időben sajnos, ahogy elfogyunk, nincs semmi tevékenységünk.”
 

Az eseményen a Magyar Összefogás jelöltjei elmondták, a 70 éves évfordulónak közösségformáló ereje van.

Verebes Krnács Erika, jelölt, Magyar Összefogás: „Mindannyiunknak van egy gyönyörű tarisznyánk, ebbe rengeteg hagyomány belefér, rengeteg mese, népdal, citeramuzsika, és minden ilyen összejövetel, azt hiszem nagyon komoly erő, amely megtartja a közösséget.”

A közösségi találkozó alkalmával a résztvevők hangsúlyozták, hogy az MNT és a VMSZ a jövőben is igyekszik majd közös erővel segíteni és támogatni a faluban élők mindennapjait.

Kanizsamonostor
Magyar Összefogás

Most

12:26, Frissítve: 12:38

Jó tanuló, jó sportoló - felhívás

A külhoni magyar régiókban, Vajdaságban, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Muravidéken és Horvátországban tanuló diákoknak hirdet felhívást a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága

Népszerű

Ítéletidő Bácskában

Szabadkát nem sokkal 20 óra előtt érte el a vihar. Egyes helyi közösségekben nagy mennyiségű jég esett.

Kevés a vásárló a szabadkai ócskapiacon

Nem csak a magyarországi vevők maradtak el, akik most nem tudnak átjönni a határon, a járvány miatt a helybeliek is ritkán keresik fel a nemrégiben még kedvenc bevásárlóhelyüket.