Ugrás a tartalomra

Himnusz és Szózat szavalóverseny Szabadkán

2022.12.10
14:35
2022.12.10
15:55
Forrás
Pannon RTV
Himnusz és Szózat szavalóversenyt tartottak a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. A verseny idén is két kategóriában zajlott. Az eseményt az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezte.

A Kárpát-medencei szintű rendezvényen közel 119 diák vett részt. Nemcsak Vajdaságból, hanem Horvátországból és Romániából is neveztek be versenyzők. Idén újdonságnak számított, hogy a távol élő fiatalok videóüzenetben küldték el szavalatukat.

Kovács Dobák Heléna, Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta: „Szerintem fontos, hogy a korunkbeli generációk és az én korosztályom is megismerje a magyarság szépségeit és hogy ezt mindig tovább tudjuk vinni.”

Hajdú Ágnes, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanára úgy véli, a gyerekek a fiatal koruk ellenére is értik a Himnusz mondanivalóját. „Valahol átérzik ennek a jelentőségét, azt, hogy megbűnhődtük már azt, ami a múlt és valahol a jövendőt is. Mindenképp fontos az, hogy valahol tiszta lappal induljunk tovább és amikor a felkészülés is zajlik, akkor átbeszéljük és megbeszéljük ezt. Azt, hogy hogyan látják, mert mindig van egy új vers értelmezés az ő interpretálásukban. Ez nagyon jó.”

1999-ben fogalmazódott meg először a Himnusz és Szózat szavalóverseny gondolata. Minden alkalommal advent időszakában szervezik meg az eseményt, mivel az, hogy a diákok ezt a két költeményt elmondják az is valójában egy ünnep, mondta De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke.

„23 éve folyamatosan szervezzük a versenyt. Fontosnak tartjuk, hogy a jövő generációja, a mai fiatalok a pedagógusok által mélyebben megismerkedjenek a két költemény gondolatiságával, érzelmi világával, hiszen ez a két költemény, valójában történelmünkről, kultúránkról, a múltunkról szól.”

A fiatalok az esemény végén emléklappal, valamint alkalmi ajándékkal gazdagodtak, míg a nyertesek könyvjutalomban is részesültek.

Himnusz és Szózat szavalóverseny
Szabadka
MTTK

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.