Ugrás a tartalomra

Höcögés, göcögés és kacagás a horgosi Művelődési Házban

2021.05.15
13:18
2021.05.15
17:57
Forrás
Pannon RTV
Kerekítő - Mondókás móka címmel szerveztek foglalkozást a horgosi Művelődési Házban. Népi, közkedvelt ölbeli játékon vehettek részt a legkisebbek és a szülők.

Elfeledett mondókák és népdalok csendültek fel Varga Imola interaktív foglalkozásán.

Ábrahám Roberta, Horgos: „Fontosnak tartom, hogy időben elsajátítsuk az ilyen jellegű foglakozást.”

Rankovics Nóra, Horgos: „Érdekes és a lányok élvezik nagyon.”

A Kerekítő - Mondókás móka három éves korig alkalmazható foglakozás, amely gyerekdalok elsajátítását és megismerését jelenti. Fontos a szülőket is bevonni, hiszen a későbbiek folyamán ők adják át a tudást gyermekeiknek - nyilatkozta Varga Imola foglalkozásvezető.

„A kisbabák is az anyukájuk ölében nagyon otthonosan érzik magukat, szeretik, ha velük foglalkoznak, és ez ugyanúgy jellemző a hároméves korosztályra, hogy azért a nap folyamán otthon is szívesen beleülnek anya ölébe, és ha van az édesanya tarsolyában egy kis mondóka, amit elő tud kapni, mi ezt tudjuk nekik útra bocsájtani.”

Az ilyen jellegű foglalkozás a gyermek érzelmi és értelmi intelligenciáját nagyban tudja fejleszteni - tette hozzá a foglalkozásvezető.

Kerekítő Mondókás Móka
Horgos
Varga Imola

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.