Ugrás a tartalomra

A humorban nem ismertek tréfát

2019.06.21
10:37
2019.06.21
16:30
Forrás
Pannon RTV
Csattantak a poénok csütörtök este a szabadkai Thalia kávézóban. Négy mindenre elszánt versenyző szállt harcba a rekeszizmokkal az első magyar nyelvű Stand Up vetélkedőn.

Standup vetélkedőn mérhették össze tudásukat a nagy dumás amatőr humoristák csütörtök este a Thalia kávézóban Szabadkán.

A humorzsákok fellépését háromtagú zsűri és a közönség is értékelte. A szervezők szerint nagy igény lenne Vajdaságban és Szabadkán is a Magyarországon már jól ismert műfajra, és a most először megszervezett vetélkedőt reményeik szerint további rendezvények fogják követni.

Klinócki Albert, szervező: „Azt észleltük, hogy Vajdaságban és Szabadkán konkrétan nincs gyakorlatilag kultúrája, és úgy gondoltuk, hogy szeretnénk egy ilyen vetélkedőt megszervezni, hogy olyan emberek lépjenek fel, akik nem profik, de meg szeretnék magukat mutatni a közönség előtt, és így tudnak vetélkedni.”

Háromtagú zsűri értékelte a fellépőket. Némedi Imre elmondta, nem egyszerű viccmesélést vártak tőlük.

Némedi Imre, zsűritag: „A stand up comedy-t, mi idősebb generáció, nagyon jól ismerjük, mert Hofi volt a legnagyobb művelője. Itt egy nagyon érdekes történetet várunk, és annak a történetnek később a mintázatát, ahogy azt a jó öreg Hofi is csinálta.”

Minden versenyző számára 10 perc állt rendelkezésre, hogy meggyőzze a zsűrit és természetesen a közönséget, hogy az ő sziporkái a legviccesebbek. A parázs küzdelemben a magyarkanizsai Újvári Zsombor lett a legjobb.

Újvári Zsombor, első helyezett: „Az ember gyakorol otthon, mert kimondva más az, amit az ember elképzel. Egyszer-kétszer ezt elgyakoroltam magamban, de úgy jöttem ide, hogy ami majd jön. Nem voltak különösebb elvárásaim magam felé, nagyon jó volt a mezőny, nagyon jó volt a hangulat, örülök, hogy itt lehettem, és bízom benne, hogy a szervezők ezt folytatni fogják.”

Agárdi Gábor, a Pannon RTV szerkesztője, a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője második helyen végzett, de bezsebelhette a közönségdíjat is, míg Németh László, a Pannon RTV riportere és Franciskovity Laura a harmadik helyen osztoztak.

Agárdi Gábor, második helyezett, közönségdíjas: „Az esélytelenek nyugalmával jöttem, és úgy gondoltam, hogy ami lesz, lesz, de nagyon örültem az eredménynek. Egyébként előtte azt mondták, hogy itt leszek, úgyhogy akkor valami vicceset kellene mondani.”

Az amatőr humoristák a támogatóknak köszönhetően értékes ajándékokat vittek haza.

Thalia kávézó
Szabadka
stand up comedy
Agárdi Gábor

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.