Ugrás a tartalomra

Húszéves a Muzslyai Amatőr Képzőművészek Klubja

2020.09.07
14:38
2020.09.07
17:41
Forrás
Pannon RTV
Több ezer festmény, háromszáz kiállítás, 435 tag, számos falfestmény a környező települések középületein.

Ezekről is beszámoltak volna a Muzslyai Amatőr Képzőművészek Klubja húszéves jubileumának a megünneplésén. A rendezvényt azonban most el kellett halasztani a járványhelyzet miatt. Mindez mégsem vette el a bánáti amatőrök alkotási kedvét.

A járvány okozta korlátozások ellenére - ha a megszokottnál kisebb számban is - de minden héten találkoznak a muzslyai amatőr festők. Jobb időkben most egy jelentős jubileum megünneplése körül is serénykednének.

Hallai Magdolna: "Elfelejtem gondomat, bút, bánatot, ami van, mikor leülök, belemélyedek abba a képkészítésébe és mikor kész, akkor fantasztikusan érzem magamat. Mert akárhogy sikerül, énnekem az a legszebb, és ha nekem tetszik, akkor minden rendbe van. Nagyon jól érzem itten magamat, a társaságban. Örülök, hogy még mindig fönnáll, húsz éve már – az nem kis idő. Úgyhogy remélem, hogy még továbbra is lesz folytatás – sokáig."

Juhász Istvánt sokan falfestményeiről ismerik, amelyekből már több mint százat készített. Nyugdíjba vonulása után szinte minden szabadidejét a festészettel tölti.

"Az az életemnek egy pontja, amit annyira elkezdtem élni, hogy anélkül hiszem, hogy nagyon nehezen találnám fel magam. Különösen azt az időt, amit elhasználok a festészetre az olyan idő, amelyik elröppen egy pillanat alatt. És nagyon jó érzést hagy utána."

Önerőből teremtettek meg eddig mindent. Képeik legnagyobb részét pedig elajándékozzák. Már csak ezért is elismerést érdemel az elmúlt két évtizedben kifejtett folyamatos munkájuk.

Hallai Mihály, a Muzslyai Amatőr Képzőművészek Klubjának elnöke: "A mi környékünk, itt a mi népünk, nem olyan, aki tud költeni pénzt a képekre. Úgyhogy mikor valamit eladunk, nagyon örülünk. De legtöbbet saját erőből. Volt két pályázatunk is, amit nyertünk. Akkor sikerült tábort szervezni abból az anyagból. De legtöbbször saját erőnkből, saját anyagiakból szerzünk be minden anyagot. Megvesszük, festünk, onnan hazulról hozzuk, s avval csináljuk a képeket – abból csináljuk a kiállításokat."

Az egyesületben ismerkedett meg a festészet alapjaival sok helybéli fiatal. Közülük néhányan művészeti középiskolát, akadémiát is befejeztek. Sajnos az elmúlt hónapokban a gyerekekkel nem foglalkozhattak. Elmarad a hagyományos búcsúi közös festés is.

Muzslyai Amatőr Képzőművészek Klubja
festészet
jubileum

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.