Ugrás a tartalomra

Időszerű témájú drámát mutatnak be a héten a KDSZ-ben

2019.03.25
09:46
2024.03.19
08:45
Forrás
Pannon RTV
Csütörtökön este mutatják be a Kosztolányi Dezső Színházban a Babilon Angyalai című horvát kortárs drámát, újvidéki színészek közreműködésével.

A rendező Dino Mustafić a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón elmondta, a történet voltaképpen kötődik a mindennapokhoz, hiszen témája aktuális és a mindennapokban tapasztalható. Egyes települések vezetői olykor kiskirályoknak képzelve magukat, mindenkit a maguk uralma alá szeretnének vonni saját, önző érdekeik szerint.

Az 1996-ban íródott horvát drámát Gyarmati Kata fordításában tekintheti meg a közönség a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban.

Molnár Zoltán, színész: „Ez Kelet-Európára jellemző alapjáraton, hogy addig, ameddig nem választanak meg valakit, konkrétan polgármestert, addig fűt-fát ígér, amíg megy felfelé, aztán jön egy 180 fokos fordulat, és az egész csak egy ilyen öncélú várospusztító, városromboló dologról fog szólni.”

Kosztolányi Dezső Színház
Babilon angyalai
Molnár Zoltán
Szabadka

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.