Ugrás a tartalomra

Ifjúsági színházi fesztivál Újvidéken

2021.06.11
10:26
2021.06.11
16:56
Forrás
Pannon RTV
Tízéves fennállásának alkalmából ifjúsági színházi fesztivált szervezett az újvidéki Šmiranti Egyesület. Az Újvidéki találkozások nevű fesztiválon két nap alatt négy színházi egyesület fiatal színészei mutatják be egymásnak előadásaikat.

A fesztiválon nagybecskereki, újvidéki, belgrádi és inđijai társulatok mutatkoznak be. Az előadások mellett a műhelymunkák is jelentős szerepet kapnak.

Boško Petrov, elnök, Šmiranti Egyesület: „A gyerekeket vegyesen válogatjuk össze. Ebből alakítunk ki két vagy három műhelycsoportot. A drámastúdiók mentorai pedig felváltva tartanak előadásokat a műhelycsoportoknak, hogy a gyerekek láthassák és érezzék, hogyan dolgoznak más stúdiók.”

A Šmiranti egyesületben profi színészek dolgoznak iskolásokkal és amatőr felnőttekkel, immár tíz éve.

Sanja Petrov, szervező, Šmiranti Egyesület: „A középiskolásokkal minden évben előadásokat készítünk. Kiválasztunk egy témát, amely aktuális, valójában egy problémát, ami a fiatalokat érinti.”

A két napos programot az Újvidéki Városi Kulturális Igazgatóság is támogatta.

Šmiranti Egyesület
Újvidék
színház
Színházi fesztivál

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.