Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Gál Hermina

Így koronázhatták meg III. Andrást

2022.08.19
08:43
2022.08.19
16:07
Forrás
Pannon RTV
Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, III. Béla és II. András után idén az Árpád-ház utolsó királyának koronázási szertartását mutatták be Székesfehérváron.

Az Árpád-házi királyok életét bemutató szabadtéri színpadi előadást a magyar királyok egykori koronázóhelyén, a Nemzeti Emlékhelyen nézhette végig a közönség.

Pannon RTV/Gál Hermina

A X. Koronázási Szertartásjáték az utolsó Árpád-házi király, III. András életét dolgozza fel. Idén az Árpád-házi királyok történetével foglalkozó előadássorozat a végéhez ért, hiszen III. Andrással, Az utolsó aranyágacskával kihalt a dinasztia. A történetet Boldog Erzsébet, azaz III. András lánya meséli el a közönségnek. Varga Lili, színész, Boldog Erzsébet szerepében: „Fehérváron például van egy nagyszerű történelemtanár, Hodik Péter, és akkor összeültünk, és sokat mesélt nekem a hátteréről, az egész történelmi részéről, és ebből én megpróbáltam összerakni kicsit. Rájöttem, hogy ez a nő nagyon izgalmas, és az, hogy nem akarta, hogy bábunak használják, nem akart ebben részt venni. Ellenben van egy lelkiismeret-furdalás valahol, és próbálja ezt feldolgozni, és megmutatni azt, hogy ő igazából szerette ezt a családot, csak kár, hogy ez nem tudott tovább menni.”

Pannon RTV/Gál Hermina

Az utolsó Árpád-házi király, III. András szerepét Sarádi Zsolt játszotta. Másodszor, de szerinte nem utoljára szerepel a Koronázási Szertartásjátékban. „Tulajdonképpen amiatt nagyon fontos, mert egy olyan helyszínen állunk, ami a magyar történelmet ezer évre meghatározta. Tehát itt állunk a királyi sírok felett tulajdonképpen. Itt koronázták meg a legtöbb magyar királyt. És ez már önmagában egy kulturális élmény, hogy az ember itt lehet.”

Pannon RTV/Gál Hermina

III. András életét és koronázási szertartását Szikora János rendező vitte színre. Mint mondja, idén jóval kevesebb napot próbáltak a helyszínen, mint általában. „Ez a történet, amit ma este láthatott a közönség, ez két évvel ezelőtt kezdődött, amikor IV. Kun László Koronázási Szertartásjátékát befejeztük. És akkor rögtön tudtuk, hogy tulajdonképpen III. András a következő történelmi figura, és igazából az anyaggyűjtés már akkor elkezdődött. Hadd tegyem hozzá, hogy általában minden Szertartásjátékot elég komoly történelmi előtanulmány előz meg. Így történt ez III. András esetében is.”

A III. András életét bemutató X. Koronázási Szertartásjátékban 120 színész vett részt, köztük a Rákóczi Szövetség színjátszó táborában lévő fiatalok is. Az előadást pénteken, illetve jövő hét szombaton és vasárnap is bemutatják Székesfehérváron, a Nemzeti Emlékhelyen emelt szabadtéri színpadon.

Koronázási Szertartásjáték
III. András
színház
Székesfehérvár

Most

10:01

Itt a vénasszonyok nyara

Szeles idővel indult a hét térségünkben. Keddre azonban veszít erejéből a szél. A napsütést időnként az erősebben megnövekvő gomolyfelhők zavarhatják meg, helyenként még előfordulhatnak futó záporok.

Népszerű

69 kérdés, 30 perc

Október 1-jén, szombaton kezdődik és 31-éig tart a népszámlálás Szerbiában.