Ugrás a tartalomra

Íjászat, Rákóczi és bukovinai táncok Firigyházán

2019.08.09
19:30
2019.08.09
19:43
Forrás
Pannon RTV
Bukovinai táncokat és a Rákóczi-emlékévhez kapcsolódó történeteket tanulhatnak és ismerhetnek meg a gyerekek a firigyházi néptánctáborban.

Idén bukovinai táncokat tanulhat az a mintegy 50 Törökkanizsa községbeli gyerek, aki hétfőtől szombatig részt vesz a táborban. Menyhárt Zsombor 10 éves, és most van itt először. „Három éve néptáncolok, és nekem valójában a néptáncnak a hangulata tetszik, és néha a fiúknak a csapása, mert amikor a lányokkal táncolunk, az nekem annyira nem tetszik, mert ott a lányt kell vezetni, ha meg a fiúk maguk táncolnak, akkor elkalandozhatnak.”

A gyerekek napi 4-5 órát táncolnak. A 11 éves Tratyik Regina visszatérő résztvevő. Elmesélte, mit szeret a néptáncban. „Azt, amikor táncolunk, vannak ilyen játékosak, nem csak olyan komolyak, mint a nagyoknál, és így jól érezzük magunkat.”

A táborban a 4 évestől egészen a 17 éves fiatalokig voltak résztvevők. A gyerekeknek a 17 éves Dancsó Vivien mutatja és tanítja meg a bukovinai jellegzetességeket, aki maga is 8 éve táncol, 2 éve pedig a tánc tanításával is foglalkozik. A hat nap alatt azonban nem csak a tánccal foglalkoznak a gyerekek. „Volt itt gyöngyfűzés, kaláris készítés, hajtűket készítettek, ma íjászkodtak és történelemóra is volt, így a Rákóczi-év keretein belül, egy történelmi előadás.”

A mintegy 15 perces tánckoreográfiát augusztus 24-én, a törökkanizsai Szent István-ünnepségen mutatják be a gyerekek a szülőknek és a nagyközönségnek egyaránt.

íjászat
Rákóczi-emlékév
bukovinai táncok
Firigyháza
néptánctábor
néptánc
Törökkanizsa

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.