Ugrás a tartalomra

Indul a Vörös postakocsi Újvidéken

2020.03.04
15:28
2020.03.04
18:57
Forrás
Pannon RTV
Ma este 7 órától mutatják be az Újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves hallgatóinak színházi koncertjét, ami Krúdy Gyula Vörös postakocsi című regénye alapján készült.

A próza és az élő zenei elemek asszociatív kombinációjából épül fel a darab. A bemutatóra a jegyek már elkeltek. Az előadást legközelebb március 30-án lehet megtekinteni az Újvidéki Színház kistermében.

Lénárd Róbert, rendező: „Olyan szöveget próbáltam találni, amit nyolc ember tud eljátszani, úgy nyolc ember, hogy kb. azért mindenkinek ugyanaz a tortaszelet jusson. Ez az egyik komponens. A másik komponens az nyilván az, hogy azért foglalkoztat ez a szöveg engem már egy ideje. Ha utánaszámolok, van egy tizenkét éve, hogy először olvastam, és tudom, már akkor is az volt, hogy egyszer majd színházi közegben kéne valamit kezdeni. Úgy tűnik, most jött el az ideje.”

Vörös postakocsi
Újvidéki Művészeti Akadémia
Újvidéki Színház
Lénárd Róbert

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.