Ugrás a tartalomra

Irodalmi est Muzslyán

2022.11.27
11:52
2022.11.27
17:41
Forrás
Pannon RTV
Vajdasági írók, költők olvastak fel részleteket műveikből a Muzslyán megtartott szombat esti irodalmi esten, amelyet a helybeli Sziveri János Művészeti Színpad és a zentai zEtna kiadó közösen szervezett meg.

Vajdaság néhány pontján léteznek kis kiadók, irodalmi tömörülések, amelyeknek a könyvkiadás a fő tevékenységük vagy a melléktevékenységük. Ezek az irodalmi közösségek maguk köré tömörítik az írókat vagy a környékbeli tehetséges irodalomkedvelőket. Kovács Jolánka, elnök, Sziveri János Művészeti Színpad, Muzslya: „Sinkovics Péter verseket olvasott föl, később beszélt a készülő regényéről, aztán Szögi Csaba egy részt olvasott föl, szintén egy készülő regényéből. Hernyák Zsóka és Döme Szabolcs nem új kötettel jelentkeztek itt most, illetve voltak jelen nálunk, habár ez a két kötet számunkra új, hiszen most láttuk őket először, és először hallottunk belőlük részleteket.”

A Sziveri János Művészeti Színpad és a zEtna együttműködésének már két évtizedes hagyománya van. Beszédes István, költő: „Ez olyan szempontból is fontos, hogy különböző helyek, kisebb helyek, a periférián elhelyezkedő helyek együttműködéséből született valami, olyasmi, ami rajtunk túl mutat. És a hagyomány szerint maradtunk most is annál a megoldásnál korábban is, hogy friss szövegekkel érkezünk, legyenek azok akár folyóiratszövegek vagy pedig a friss könyvekből felolvasott szövegek.”

Sinkovics Péter egy újabb regényen dolgozik, amely az eddig megjelent három regényéhez képest nem a jelenben, hanem a középkorban játszódik. „Szerintem ezek a találkozások azért fontosak, mert a könyvkiadásunk nagyjából rendezett, de a könyvellátás az teljesen rendezetlen. Ilyen szinten ezek kivételes alkalmak arra, hogy ne csak a könyvvel, hanem a leendő olvasók a szerzőkkel is találkozzanak. Én azt hiszem, hogy ez a muzslyai találkozó is ilyen céllal is megfelelt a rendeltetésének, és jól sikerült.”

A muzslyai Petőfi Sándor MME székházában megtartott irodalmi est a résztvevők és a közönség kötetlen beszélgetésével zárult.

irodalmi est
Muzslya
felolvasás
író
költő
könyv

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.