Ugrás a tartalomra

Ismert hangok Zentán

2020.02.16
16:11
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV
Kevés budapesti színház büszkélkedhet annyi ismert szinkronhanggal, mint az Újszínház. A Hangemberek című darabjuk is erről a szakmáról szól.

Az előadást a Teátrum Neked! Zentai Teátrumi Napok szombat esti programjában mutatták be.

A darab a magyarországi rendszerváltás utáni időszakot mutatja be, amikor a nagy szinkronstúdiók helyét átvették a magánstúdiók. Viczián Ottó, színész, Újszínház, Budapest: „Valamikor legendásnak nevezték a magyar szinkront, ma már nem az. Illetve azt lehetne mondani, hogy vannak még olyan helyek, ahol igyekeznek a régi minőséget fenntartani, de a legtöbb helyen ez nem így van. Főleg erről szól a darab, hogy ez hogyan romlott el, és hogyan lehetett volna ezt elkerülni.”

A darab Cica művésznőjét Esztergályos Cecília alakította. Az egykori Família Kft. Ágicáját megformáló színész minden szerepben jól érzi magát: „Nő legyen, de habár most, a Palacsintás királyban éppen egy öreg férfi szerepét játszom, Ákom-bákom, aki jós. Nekem férfi is jöhet, nő is jöhet. Amibe bele tudok bújni, amiben otthon érzem magam, az az enyém.”

A hétköznapok egyik gyakori vitatémája, hogy a film szinkronnal vagy eredeti nyelven jobb. A darab színészei úgy vélik, hogy igen is nagyban hozzájárul a magyar hang ahhoz, hogy élvezhető mozi élményt kapjon az ember, és ez nem kényelmi szempont. Lux Ádám, színész, Újszínház, Budapest: „Erről nem nagyon esik szó, hogy igen is elvon a filmből az az idő, amíg én elolvasok egy feliratot. Aaddig nem nézem magát a filmet. Nem látom a színész arcát, a tekintetét, és lehet, hogy nagyon fontos pillanatokról maradok le. Tehát ilyen szempontból is szinkronpárti vagyok én is és még sokan.”

A darabban olyan színészek szerepeltek még, mint például Farkasházi Réka, Szakács Tibor, vagy Kökényessy Ági, aki az ismert hollywood-i színésznő, Jennifer Aniston magyar hangja. Az előadást Kautczky Armand, a magyar James Bond rendezte.

Zenta
Hangemberek
szinkron
Teátrum Neked
Újszínház
Teátrumi Napok

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.