Ugrás a tartalomra

Ismét lesz Desiré fesztivál Szabadkán

2017.10.20
19:04
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
November 25-én kezdődik a Desiré Central Station, a nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivál Szabadkán.

Urbán András, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója ismertette a programot sajtótájékoztatón. Az idei rendezvény az anatómia alcímet kapta. A szerbiai színházak mellett az eseményre Magyarországról, Szlovéniából, Romániából, Franciaországból, Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból és Németországból is érkeznek színészek és rendezők egyaránt. Jegyek már foglalhatók a Kosztolányi Dezső Színház jegypénztárában.

Urbán András, igazgató, Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy eljutottunk eddig a pillanatig, amikor ismertetni tudjuk a programunkat. Ez most már végleges, az előkészületek az adott társulatokkal létrejöttek. A Desiré fesztivál az idén anatómia alcímmel november 25-én kezdődik és december 3-áig tart, azzal, hogy november 19-én már lesz egy úgynevezett nulladik nap, amikor a Via Negativa fog fellépni, és tulajdonképpen ezzel már megnyílik egy olyan hét, ami főleg a Desiré akadémiáról, tehát különböző belső workshopokról, rendezvényekről fog szólni.”

Desiré fesztivál
Szabadka
színház

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.