Ugrás a tartalomra

A János vitézt láthatta Pancsován a nagyérdemű

2018.09.22
10:05
2018.09.22
17:40
Forrás
Pannon RTV
Tegnap este a pancsovai színházban lépett fel a nagybecskereki Madách Amatőr Színház. A János vitézt adták elő a szórakozni vágyó közönségnek.

A nagybecskereki Madách Amatőr Színház előadása felkeltette a nézők érdeklődését.

Éva Sill, Nagyvázsony: „Nagyon tetszett, nagyon érdekes volt, mert ilyen feldolgozásban még nem hallottam, nem láttam, de nagyon jó volt.”

A Madách Amatőr Színház idén ünnepelte fennállásának 65. évfordulóját.

Kamrás Annamária, színész: „Szerintem a színész mindig megérzi a helyszínt, kikapcsolja azt, hogy játszik, beleéli magát a szerepbe. Tulajdonképpen minden előadás, mondhatni, más, mert mindig máshogy élünk meg egyes dolgokat, mindig mások a reakcióink.”

Váci Nándor szerint fontos, hogy minél többször színpadra léphessenek: „Ezt szerintem csak jó sok gyakorlással érhetjük el. Az is fontos, hogy hány előadást játszunk, hiszen minél több az előadás, annál jobb, annál érettebb maga a játék is.”

A színészek szerint az igazi titka ennek a darabnak az, hogy az egymás közti viszonyokról szól.

János vitéz
Pancsova
Madách Amatőr Színház

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.