Ugrás a tartalomra

Január végéig lehet jelentkezni a Versünnep Fesztiválra

2017.01.25
11:10
A 200 évvel ezelőtt született Arany Jánosra is emlékezik a 2017-es Versünnep Fesztivál, amelyre hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint szakirányú közép- és felsőoktatási intézmények 19
A 200 évvel ezelőtt született Arany Jánosra is emlékezik a 2017-es Versünnep Fesztivál, amelyre hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint szakirányú közép- és felsőoktatási intézmények 19. életévüket betöltött hallgatói jelentkezhetnek - derült ki a Versünnep Alapítvány sajtótájékoztatóján, Budapesten. A versenyzők idén is kortárs és klasszikus költeményekkel - Arany János mellett a 140 éve született Ady Endre és az 50 éve elhunyt Kassák Lajos egy-egy alkotásával - jelentkezhetnek még január 31-ig mondott vers, megzenésített művek, és képző- vagy filmművészeti kategóriában. A művészi versmondást népszerűsítő, immáron 12 éve elindult fesztivál döntőjét április 9-én rendezik meg a budapesti Nemzeti Színházban, a Diákseregszemle június 3-án lesz a Pesti Vigadóban. (MTI)
jelentkezés
Versünnep Fesztivál

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.