Ugrás a tartalomra

A járvány alatt is készülnek előadások

2020.11.13
22:56
A Szabadkai Gyermekszínház ősbemutatóval készül.

A Gergő szobája című előadás a színház idei évadának első bemutatója, Lénárd Róbertnek pedig az első gyereknek szóló rendezése. Oláh Tamás drámájának középpontjában két gyermek barátsága áll.

színház
Közügyek
Szabadkai Gyermekszínház
előadás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.