Ugrás a tartalomra

Jó úton halad a megegyezés a vajdasági színházi stratégiáról

2021.09.27
18:20
2021.09.27
19:03
Forrás
Facebook
A színházlátogatás hagyományának megteremtése és megerősítése érdekében újabb tartalmas, jó hangulatú és előremutató beszélgetésen vagyunk túl.

Ezt tette közzé Facebook-oldalán Pásztor István, miután tárgyalt a Magyar Nemzeti Tanács elnökével, a színház-, illetve társulatvezetőkkel és a Tanyaszínház elnökével. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hozzátette, több órán át tárgyaltak azokról a jövőképekről, amelyek az egy hónappal ezelőtti találkozó záradékának teljesítéseként készültek el. Leszögezte, közös a cél, kölcsönös a tisztelet. A megbeszélést néhány héten belül folytatják, annak érdekében, hogy elkészüljön a jövőbeli, középtávú színházstratégia alapja.

Pásztor István
Hajnal Jenő
Körmöci Petronella
Wischer Johann
Urbán András
Gombos Dániel
Venczel Valentin

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.