Ugrás a tartalomra

Jónás Gabriella művésznőt köszöntötték

2022.06.05
17:55
2022.06.05
19:05
Forrás
Pannon RTV
70. születésnapja alkalmából köszöntötték Jónás Gabriella művésznőt barátai, pályatársai, tanítványai és tisztelői a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület színpadán.

Jónás Gabriella, akivel Miklenovics Aranka beszélgetett, hároméves korában mondta ki először, hogy színésznő lesz. Tanulmányait Magyarországon végezte el, ezt követően került Szabadkára. Pályafutása eddigi 48 éve alatt egy pillanatig sem érezte úgy, hogy dolgozik. Hivatását odaadó szeretettel inkább mindennapi kikapcsolódásnak vette. Egyetemi tanárként és a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület művészeti vezetőjeként ma is aktívan dolgozik. Életének mégis az egyik legmeghatározóbb szakasza az akkor még vidéket és országot járó Szabadkai Népszínház társulatához kötődik.

Jónás Gabriella, színművész, művészeti vezető, Lányi Ernő IME, Szabadka: „22 évesen kerültem Szabadkára, tehát a színészi, művészi pályámat itt kezdtem el. Minden, minden Vajdasághoz köt, 1993-ig voltam a Szabadkai Népszínház tagja, akkor mentem át az újvidéki Művészeti Akadémiára, és azóta tulajdonképpen a mai napig ott tanítok. A múlt héten volt az utolsó vizsgám a jelenlegi első- és harmadéves osztályommal, merthogy ez a kor, ez a 70 év az azzal jár, hogy itt most már muszáj nyugdíjba menni. Tehát az Akadémiától még kaptam plusz öt gyönyörű évet, de itt a vége, tehát nem lehet tovább.”

Jónás Gabriella
Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű