Ugrás a tartalomra
könyvtár
Pixabay

Jövő héten kezdődik a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

2019-04-16
17:40
2019-04-16
17:46
Forrás
MTI
Mintegy 400 programmal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal várja a közönséget április 25-28. között a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a fővárosi Millenáris Parkban.

Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke kedden Budapesten elmondta: a fesztivál díszvendég országa Norvégia, díszvendég írója Karl Ove Knausgard lesz. Most először fordul elő, hogy a díszvendég ország adja a díszvendég írót is.

Idén is megrendezik a könyvfesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit, az Európai Írótalálkozót, a Kis Könyves Éjt, a Könyvtáros Klubot és az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját is. A gyerekprogramok idén a frissen átadott Nemzeti Táncszínház aulájában kapnak helyet - tette hozzá Gál Katalin.

A norvég díszvendégség keretében nyolc norvég szerző lesz személyesen jelen a könyvfesztiválon. Emellett több kiemelt programmal igyekeznek felhívni a figyelmet a norvég-magyar kulturális kapcsolatokra is - emelte ki Olav Berstad, a skandináv ország budapesti nagykövete a sajtótájékoztatón.

Külön programmal emlékeznek meg arról, hogy 250 éve két magyar tudós, Hell Miksa és Sajnovics János Észak-Norvégiában megfigyelte a Vénusz átvonulását a Napkorong előtt. Az expedíció során számos adatot gyűjtöttek a Norvégiában ma is hivatalos számi nyelvről. Sajnovics János ezekre a megfigyelésekre támaszkodva alapozta meg a finnugor nyelvrokonság elméletét - mondta el Olav Berstad.

Hozzáfűzte: szintén külön programmal elevenítik fel Gregersen Gudbrand norvég építőmester alakját, aki 1847-ben költözött Magyarországra, és kulcsszerepet játszott többek között a szegedi gát megépítésében.

A norvég olvasó nemzet, a könyv fontos szerepet játszik a norvégok életében. Az ország lakói átlagosan évi 12 könyvet olvasnak el, és 88 százalékuk olvas végig legalább egy könyvet évente - emelte ki a nagykövet, aki úgy fogalmazott: Magyarország és Norvégia partnerek az új Európa építésében. Norvégia a 25 éves Európai Gazdasági Térség (EGT) tagjaként, a Norvég Alapon keresztül 2004 óta mintegy 1500 magyarországi projekt finanszírozásához járult hozzá.

A díszvendég Karl Ove Knausgard köteteit a Magvető Kiadó jelenteti meg. A kiadó igazgatója, Dávid Anna a sajtótájékoztatón elmondta: a norvég szerző hatkötetes Harcom című önéletrajzi regényével lett világhírű, a sorozat negyedik, Élet címet viselő kötete a könyvfesztiválra jelenik meg először magyar nyelven.

Az 50 éves Karl Ove Knausgard "autofikciós" műve megmutatja mennyire mélységesen meghatározza egy ember, egy férfi életét az autoriter apa és a hozzá fűződő kapcsolat - fogalmazott.

A Millenáris Park 12. alkalommal ad otthont a könyvfesztiválnak - hangsúlyozta Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Kitért arra is: évente 1,5 millió látogatója van a parknak, ahol megnyitása óta több mint 1000 rendezvény kapott helyet.

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Budapest

Most

Népszerű

Holtan találtak három szerbiai nőt Bécsben

Három szerbiai állampolgárságú nő holttestét találták meg egy bécsi lakásban - tudósít a szerb közmédia. Sajtóinformációk szerint a három elhunyt nő egy anya és ikerlányai.