Ugrás a tartalomra

Jubilál a TAKT

2019.06.22
12:45
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
A legidősebb vajdasági képzőművészeti alkotóműhely idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját.

Az ünnepi programsorozat keretében egész éven át kiállításokat, koncerteket, találkozókat és előadásokat rendeznek a temerini Tájházban és Alkotóházban. A nagy múltú TAKT tábor is megújult tartalmakkal várja az érdeklődőket július 21-től 28-ig a temerini Hevér tanyán. Az MNT kiemelt jelentőségű szervezetének tartalmas programsorozatáról az egyesület facebook oldalán értesülhetnek a vajdasági alkotók.

A TAKT a hetvenes évek elején alakult meg Temerinben. Az összművészeti megmozdulás több ifjúsági csoportból kovácsolódott össze: 1974-ben megalakult a Képzőművészeti Kör, amely hamarosan összeolvadt az irodalmárokat és néprajzosokat maga köré tömörítő csoporttal. Az akkori fiatal értelmiségiek a nyolcvanas évek végéig Művelődési Körként tevékenykedtek.

Hevér János, az egyesület vezetője széles körű ifjúsági mozgalomról álmodott akkoriban, amely a nyolcvanas években már megvalósulni látszott: a TAKT-on megfordult mindenki, aki számított valamit a művészeti életben. A kilencvenes években több vajdasági magyar mozgalomhoz hasonlóan az alkotóműhely is válságba került. Sok ismert fiatal vajdasági magyar művész emigrált, és a támogatások is elapadtak.

Ebben a kényszerhelyzetben 1990-ben polgárok egyesületévé alakították át a csoportosulást, a tábort pedig Hevérék családi tanyára, a Jegricska melletti, csodálatosan szép természeti környezetben szervezték meg. A zentai múzeumban rendezett 1995-ös retrospektív tárlaton közel száz alkotó munkáit tekinthették meg az érdeklődők. Ezzel bizonyítást nyert a TAKT létjogosultsága és akkor két évtizedes tevékenységének értéke. Hevér János halála napjáig szívós kitartással küzdött a mozgalomért.

Ezt követően a temerini alapítóknak sikerült ismét feltámasztaniuk az összművészeti műhelyt. 2003-ban a civil szervezet megvásárolta a temerini Tájház épületét, és tevékenységi köre is kibővült: a képzőművészeti szakcsoport mellé egy néprajzi is társult, amelynek feladata a ’70-es és a ’80-as években összegyűjtött tárgyi és szellemi néprajzi kincs publikálása. Nemrégiben megalakult a harmadik szakcsoport is, amely a nyári rendezvények megszervezésében jeleskedik. A szervezet jelenlegi elnöke, Ádám István vezetésével az évek alatt sikerült egy impozáns Alkotóházat építeni a Tájház udvarában.

Az épületegyüttes manapság a temerini és a vajdasági magyarok egyik jelentős helyszínévé nőtte ki magát. A több mint 170 éves napsugaras végház két évig Sziveri János költő otthona is volt, Illés Sándor író hagyatékából pedig megépült egy emlékszoba. Tavaly az MNT jóvoltából Sörös Imre emlékszobrot lepleztek le, tavasszal pedig az első udvarban emléktáblákat helyeztek el az első világháborúban elesett temerini katonák emlékére.

A magyar kulturális értékeket őrző hely egész éven át látogatható, programsorozataival pedig jelentős tömegeket vonz a dél-bácskai településre.

TAKT
Temerin
tájház
alkotóház
jubileum

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.