Ugrás a tartalomra

A Juhász zenekar lemezbemutató koncertje

2021.05.14
12:10
2021.05.14
18:07
Forrás
Pannon RTV
Egy újabb gyerekeknek szóló lemezt készített a zenekar.

Lemezbemutató koncertet tartott a Juhász zenekar tegnap este a palicsi Vigadóban. A Tudom én már című lemez már a harmadik gyerekeknek szóló lemezük, és a következő napokban Vajdaság több településén is bemutatják. A koncertet a Vajdasági Magyar Képző- Kutató- és Kulturális Központ szervezésében láthatta a közönség.

Este 6 órára megtelt a palicsi Vigadó vidám, zenekedvelő gyerekekkel és felnőttekkel. Jurić Andrea négyéves kislányával érkezett a koncertre. Mint mondja, a családban nagyon szeretik a népzenét, és a kis Anna már néptáncra is jár. „Nagyon szeretném, hogy a kislányom is megtapasztalja ezt az élményt, amit nyújt nekünk a népzene, nagyon szeretném, ha megtanulná a kultúrát, megtanulná a népi hagyományainkat, és ezt majd ő is továbbvigye a gyermekeinek.”

A gyerekek izgatottan várták a koncertet.
Bűn Anna: „Kedvenc dalom a Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaim megfagynak.”
Gerstmayer Emma: „Járok balettra, de szeretem a néptáncot is.”

A lemezen és a koncerten is több mint tíz hangszer szólal meg: vonós, pengetős, fúvós és ütős hangszerek. A zeneszámokat összekötő történetet pedig Virág György, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze mondja el. Juhász Gábor, zenekarvezető, Juhász zenekar: „Egy történetet mesél el ez a lemez, amely arról szól, hogy a bácskai puszta közepén egy juhászlegény legeltet, majd aztán úgy gondolja, hogy több dolga van a világban, mint ami itt adatik neki, és elmegy szerencsét próbálni. Így jut el például Kecskemétre szabólegényként, katonaként Budapestre, suszterinasként Pozsonyba, boltosként Debrecenbe, halászként Szegedre, majd végül visszatér zenészként a horgosi csárdába, Vajdaságba. Úgy gondolom, ez nagyon fontos mondanivalója a lemezünknek, mert a sok megpróbáltatás után mindenki otthon érzi magát igazán jól.”

A lemezt több vajdasági településen is bemutatják, ma este Tordán, szombaton a szabadkai Népkörben, 21-én pedig Zentán és Bácsfeketehegyen is.

Juhász zenekar

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.