Ugrás a tartalomra

Július 13-a és 16-a között tartják a MagyART Szerencsi Összművészeti Fesztivált

2017.07.15
17:15
2017.10.04
12:09
Szerencsen először rendezték meg az eseményt. Ma csak felvidéki és vajdasági előadásokat láthat a közönség.

Szerencsen először rendezték meg az eseményt, de néhány éve Szerbiában több településen is volt már MagyART. Ma csak felvidéki és vajdasági előadásokat láthat a közönség – nyilakozta a Pannon Presszónak Goldschmied József, a fesztivál szervezője.

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Van valami bejelentenivalója? című monodrámáját láthatta a közönség Csernik Árpád előadásában. A Szab-way színházi szervezet a Gaudeamus Igiturral vesz részt, míg este az Újvidéki Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház közös produkcióját, a Piaf-menetet láthatják az érdeklődők. A tegnap esti Kárpát-medencei népzenész találkozón pedig a Juhász zenekar is részt vett.

Goldschmied József, szervező, MagyART Szerencsi Összművészeti Fesztivál: „Olyan összművészeti fesztivál, amely a magyar művészetről szól. Színházközpontú, színházi művészetre épülő fesztivál, de természetesen a színházi rendezvényeket kiegészítik a családi- és gyerekrendezvények, a zenei programok, képzőművészeti programok. Nagyon-nagyon széles műfaji skálán szeretnénk mozogni. Szeretnénk, hisz ez a nulladik, egy bevezető fesztivál, négy napos, jövőre már július 7-től 15-ig fog tartani, már készülünk arra is.”

MagyART
Szerencs
előadások
kultúra

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.