Ugrás a tartalomra

Kapcsolatteremtés nemzeti múlt és jelen között

2019.06.14
20:02
2020.04.26
13:05
Forrás
Pannon RTV
Kossuth Lajos azt üzeni... szó-kép-hang címmel a vajdasági magyar amatőr színjátszók előadásokat mutattak be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban pénteken.

Az eseményt Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa szervezte meg immár harmadik alkalommal. A rendezvény célja, hogy a főkonzulátus is teret biztosítson a vajdasági magyar amatőr színjátszásnak.

Elsőként a kishegyesi Kamara Táncegyüttes két tagja lépett színpadra hajdú táncokkal.

Patyerek Csaba, művészeti vezető, Kamara Táncegyüttes: „Hajdúk fegyvertáncából mutatunk be egy rövidke kis részletet. A másik összeállításban pedig egy verbunk összeállítás következik, ami főleg a sárközi, decsi verbunkból áll.”

Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa minden évben megpróbál a nemzeti múlt és jelen között kapcsolatot teremteni. Az esemény által pedig a vajdasági magyar társulatok is lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák magukat - mondta Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke: „Ezeket az előadásokat még meg lehet tájolni és tájoltatni is. Tehát egyrészről egy alkotófolyamat. Egy nagyon intenzív alkotófolyamat zajlik le, hiszen egy-két hét alatt kell, hogy ezek a produkciók elkészüljenek. Csak gazdagodni tudunk ezáltal.”

A fellépők idén Nagybecskerekről, Bácsfeketehegyről, Zentáról és Kishegyesről érkeztek.

Gombár Szeréna, konzul, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa: „Mindannyian valami különlegeset hoztak számunkra. El kell mondani, hogy amit hoztak, az tulajdonképpen mindenkinek meglepetés, hiszen ez egy meghívás volt. Mi egy témát adtunk, aminek az a címe, hogy Kossuth Lajos azt üzeni... szó-kép-hang, és ők elmondják nekünk, hogy ez alatt mit értenek. ”

Az esemény létrejöttét Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának Kulturális Diplomáciai Főosztálya, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa
Szabadka
Patyerek Csaba
Sutus Áron
Gombár Szeréna
Kosztolányi Dezső Színház

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.