Ugrás a tartalomra

Kevesebb pénzből is tartani a Desiré színvonalát

2012.09.08
08:11
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház munkatársai a Desiré Central Station fesztiválra készülnek, bár még a tavalyi rendezvény költségeit is a hátukon cipelik
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház munkatársai a Desiré Central Station fesztiválra készülnek, bár még a tavalyi rendezvény költségeit is a hátukon cipelik. Anyagi gondokkal küzdenek, idén ugyanis mindössze 2 millió dinárt kaptak Szabadka önkormányzatától. Ez az összeg harmadával kevesebb, mint három éve. Desiré Fesztivál idén is lesz, annak ellenére, hogy sokan megkérdőjelezik létjogosultságát - mondja a fesztiváligazgató. A szűkös anyagiak ugyan megnehezítik az előkészületeket, a színházi szemle szervezői azonban folyamatosan dolgoznak, tárgyalnak a külföldi társulatok vezetőivel.



Urbán András fesztiváligazgató elmondta: „nehéz úgy csinálni egy fesztivált, hogy nincsenek a feltételek mögötte, nem tudja maga mögött az alapítót, egy támogatót akár politikai hátteret, ha mindig abból kell kiindulni, hogy ez nekünk fontos, meg annak a párszáz embernek, aki nézi, így mindig a mi munkánkból, illetve önfeláldozó embereknek a munkájából jön létre valami érték.” A megnehezült körülmények ellenére is az idei rendezvény ugyanolyan jó és színvonalas lesz mint korábban, sőt, lehet, hogy jobb is - véli Urbán András. „Évről évre ez a fesztivál egyre ismertebb, elismertebb, egyre meghatározóbb szerepe volt a szabadkai kulturális életben.” A Desiré fesztivál november 20-a után kezdődik Szabadkán, azt viszont még nem tudni hány napos lesz.
Szabadka
színház
fesztivál
Desiré

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.