Ugrás a tartalomra

Kevesebben, de töretlen lelkesedéssel

2021.11.29
20:49
2021.11.30
08:16
Forrás
Pannon RTV
125 éves fennállását ünnepli idén a kúlai Bartók Béla Dalárda. A jubileum alkalmából szentmisével ünnepeltek, valamint néhány dalt is előadtak a helyi Szent György római katolikus templomban advent első vasárnapján.

Kodály és Bartók művek szerepeltek a Bartók Béla Dalárda repertoárján. Az énekkar legfiatalabb tagja, Vendel Barbara mindig is szerette a zenét, így nem is volt kérdés számára, hogy énekel-e kórusban.

Egykoron 120 tagja volt a Bartók Béla Dalárdának, most csupán tizenhatan vannak.

Vendel Gyöngyi, nyugalmazott zenetanár nagyon felemelő érzésnek tartja, hogy egy ilyen nagy múlttal rendelkező kórust vezethet. A kórusban éneklők közül sokan még a diákjai is voltak.

Dalárda évfordulója egyben Kúla ünnepe is, az éneknek pedig fontos szerepe van. Ahogyan a mondás tartja, aki énekel, az duplán imádkozik, emelte ki Miocs József, a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium igazgatója, aki egyébként Kúláról származik.

Valka Károly, Kúla alpolgármestere szerint a városban mindig is nagy hagyománya volt az éneklésnek.

Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke szerint a nagy múltú dalárda igazi értéket képvisel a vajdasági magyar kulturális porondon.

A Dalárdának számos fellépése volt az évek során és több versenyen is kimagasló eredményeket értek el. Továbbra is nagy terveik vannak és ezek megvalósítása érdekében szorgosan gyakorolnak.

Kúla
Bartók Béla Dalárda
Miocs József
Valka Károly
Sutus Áron
Szent György katolikus templom
Szent György római katolikus templom
Szent György-templom

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű