Ugrás a tartalomra

Kiosztották a Podolszki József pályázat díjait

2023.03.19
11:25
2023.03.19
16:45
Forrás
Pannon RTV
Kiosztották a XXVI. Podolszki József publicisztikai pályázat díjait Bácsfeketehegyen.

Első díjat nem ítélt oda a zsűri, megosztott második helyezést ért el Komáromi Dóra, az Újvidéki Rádió újságírójának, valamint Seregély Orsolya, a Szabad Magyar Szó és a Családi Kör újságírójának munkája. Harmadik lett Kállai Göblös Nikoletta, a Magyar Szó újságírójának interjúja. Az emléknap keretében a bácsfeketehegyi temetőben virágot helyeztek el Podolszki József, valamint a helyi és a vajdasági művelődési élet jelentős személyiségeinek sírjánál, és megkoszorúzták Podolszki emléktábláját. Gazdag művelődési program kísérte a díjátadót.

A Podolszki József publicisztikai pályázat ünnepélyes díjátadóját a bácsfeketehegyi Kozma Lajos fiókkönyvtárban, azaz a Bányai János Irodalmi Emlékházban tartották, ahol Lovas Ildikó Szép Amáliák c. könyvbemutatója, a Gion Nándor Irodalmi Emlékház kiállítása és bemutatkozása, valamint Vajda Noa Pálma verses estje színesítette a programot.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének különdíját az Anya leszek! című pályamunka kapta, melynek szerzője Gulyás Réka.

A publicisztikai pályázat harmadik helyén végzett Kállai Göblös Nikoletta: Ez nem piskóta című jegyzete.

„Az inflációt dolgoztam fel benne, ha fogalmazhatok így, illetve az ihletett meg, hiszen a mai világban ez a legaktuálisabb, ami lehet. Igazából úgy épült fel az egész, hogy úgy érzem, hogy 2020 óta nem tudunk kikeveredni valami nagyon-nagyon rossz körforgásból, hogy folyamatosan jön valami.”

Seregély Orsolya második díjat kapott: A hivatás mindig megtalálja az embert című interjújában, amelyet Horváth Ákos fiatal katolikus plébánossal készített.

„Próbáltam olyan kérdéseket feszegetni, melyeket keveset tárgyalunk, de sok mindenkit érdekel, például az egyházban történt visszaélések kapcsán, hogy ő mit gondol, illetve az új pápa személyiségével kapcsolatban is tettem fel kérdéseket.”

Szintén második díjban részesült Komáromi Dóra: Aki egész Vajdaságot megtanította irodalmat tanítani... című interjújával, melyet Hózsa Éva nyugdíjba vonuló egyetemi tanárral készített.

„Úgy gondoltam, hogy az ő életpályája nemcsak egy interjút érdemel meg, nyilvánvalóan, viszont tényleg annyi mindent kaptak tőle a diákok, hogy érdemesnek tartottam, hogy mégis valamilyen szinten bemutassuk az életét, hiszen egy nagyon értékes emberről beszélünk.”

A Herceg Elizabetta, Tóth Péter és Csordás Katalin összetételű zsűri ez alkalommal első díjat nem ítélt oda. Tizenhat jeligés pályamunka érkezett idén a megmérettetésre.

Tóth Péter, zsűri: „Nagyon érdekes volt, nem tekinthető ez reprezentatív felmérésnek, de mégis ez egy szelete annak, hogy a 15 évtől a 40 évig terjedő korosztály min gondolkodik, milyen gondolatok foglalkoztatják, illetve milyen problémákkal küszködnek, tehát ilyen szempontból is érdekes volt.”

A Kultúrotthon udvarán megkoszorúzták Podolszki József emléktábláját. Bácsfeketehegy szülöttje versben, prózában egyaránt otthonosan mozgott, de a publicisztika volt az igazi műfaja. Fiatalon, negyven éves korában hunyt el.

Hugyik Richárd, tag, Végrehajtó Bizottság, MNT: „A vajdasági magyar sorskérdések, az identitás közpinti kérdése a publicisztikájának is, ezért van publicisztikai verseny, mert ebben kiemelkedőt alkotott, ugyanakkor jelentős a lírájának, különösen a halála után megjelent lírájának az értéke, mert tulajdonképpen hitelesíti azt a megszenvedett valóságot, amelyet élt.”

Az eseményt, amely a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű kistérségi rendezvénye, a Kozma Lajos Könyvtár és a Podolszki József Emlékbizottság szervezte.

Bácsfeketehegy
Podolszki József
Podolszki József publicisztikai pályázat
Komáromi Dóra
Göblös Nikoletta

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.