Ugrás a tartalomra

Kis néptáncosok a nagy színpadon

2019.08.26
18:05
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Az Interetno Fesztiválon kilencedik alkalommal rendezték meg a Vajdasági Magyar Gyermek Néptáncegyüttesek Bemutatóját.

Vasárnap este pedig a Csillagkapu című néptáncos produkciót mutatták be nagy sikerrel.

A Népkör Magyar Művelődési Központ a magyarországi Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel közösen minden második évben szervez a magyar gyermek néptáncegyüttesek részére bemutató színpadot az Interetno Fesztivál keretein belül.

Vajdaság területéről idén 15 csoport vesz részt a szemlén. „Szakmai zsűri előtt mutatkoznak be, majd a táncosok és a csoportvezetők egy szakmai értékelésen is részt vehetnek. A szemle lényege, hogy a táncegyütteseknek bemutatkozási lehetőséget adjunk itt Vajdaságban. Ez azért fontos, hogy visszajelzést kapjanak a munkájukról” - mondta Rumenyákovity Szilvia szervező.

A főprogramban este Novák Péter és a Fölszállott a Páva népzenei, néptáncos tehetségkutató szereplőinek közös produkciója mutatkozott be.

Interetno
Vajdasági Magyar Gyermek Néptáncegyüttesek Bemutatója
néptánc
gyerekek
Szabadka

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.