Ugrás a tartalomra

Kölyök kalamajka és Párja nincs Óbecsén

2021.06.20
12:24
2021.06.20
15:49
Forrás
Pannon RTV
Egy év kihagyás után ismét beindultak az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör programjai. Tegnap több száz vajdasági és külföldi fiatal tehetség mutatta be néptánctudását a Petőfi színpadán.

Szoknyák susogtak, csizmák csattogtak és szalagok libbentek az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör színpadán. A Kölyök kalamajka nevű gyermekszólótánc-fesztiválra és az ezt követő Párja nincs című gyermekbemutatkozóra több száz kis tehetség érkezett.

Fenyvesi Zénó tizenöt éve táncol. Rengeteg fellépésen van túl, de még mindig izgul, mielőtt színpadra állna.

„A zenekarral próbálok kommunikálni, mert az nagyon jó érzés, ha tudok velük a színpadon együttműködni, de figyelek arra, hogy technikailag is rendben legyen, és hogy ne fáradjak bele, hogy ne látszódjon azoknak, akik nézik, hogy belefáradok.”

A talpalávalót a Fokos zenekar húzta.

Cseszák Zsombor, a Fokos zenekar tagja: „Felnőtt táncosoknál általában az van, hogy ott már több gyakorlat van a hátuk mögött, több éves múlt, gyerekeknél sokkal nagyobb feladat lekísérni őket zenével.”

Először a szólótáncosok mutatták be, hogy mit tudnak. Az egészen pici gyermekektől kezdve az ifjúsági korosztályig jöttek résztvevők. A gyerekek Vajdaságból és Magyarországról érkeztek.

Cseszák Balázs, a Kölyök kalamajka nemzetközi gyermekszólónéptánc-fesztivál szervezője: „Ez most egy nem versenyszerű fellépés vagyis fesztivál volt, csak egy bemutatkozó jellegű, minden feszültség nélkül, minden egyéb stressz nélkül.”

Az este második felében a néptánccsoportok szórakoztatták a közönséget.

Cseszák Korcsik Anikó, a  Párja nincs gyermek néptánccsoportok bemutatkozójának szervezője: „Ez egy gyermek néptáncműsor, azért találtuk ki, hogy a gyermekek ne csak versenyeken találkozzanak, a gyermekcsoportok, hanem itt alkalom van a barátkozásra is.”

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség egyik célkitűzése a tehetségek felkarolása – mondta Brezovszki Roland, a szervezet munkatársa: „A néptáncos tehetségek felfedezése, felkutatása és azon felül a megsegítésük egy olyan cél, ami a közösségünket, a vajdasági magyar közösség úgymond esztétikai javulását tudja szolgálni.”

A két rendezvény létrejöttét a magyar kormány támogatta.

Óbecse
Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör
néptánc

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.