Ugrás a tartalomra

Könyv jelent meg a bánáti kisvasút történetéről

2017.09.28
18:26
2024.03.19
08:51
A szerb nyelven megjelent könyv bemutatója tegnap volt Nagybecskereken.

A bánáti kisvasút Nagybecskereket és Zsombolyát kötötte össze. 1898-ban adták át a rendeltetésének és bekapcsolta ezeket a településeket Torontál-vármegye vérkeringésébe, összeköttetést biztosított az ország többi részével és Európával. Megélhetést biztosított, elősegítette az iskoláztatás, az utazást. 1969-ben belgrádi döntésre megszüntették, arra hivatkozva, hogy nincs gazdasági indokoltsága. Történetét három szerző, Szilágyi Mária, Milan Micić és Németh Ferenc dolgozta fel. A szerb nyelven megjelent könyv bemutatója tegnap volt Nagybecskereken.   

Dr. Szilágyi Mária, műemlékvédelmi szakmérnök, Újvidéki Egyetem, Műszaki Tudományok Kara: „Több épület még ma is áll. Például a nagybecskereki állomás, ami az egyik legszebb épület volt ezen a vonalon, de kisebb épületek is állnak. Például Magyarcsernyén a vasútállomás, amelynek ma sajnos nincs funkciója, Csőszteleken ugyanilyen állomás volt, mint Magyarcsernyén. Ez egy kisebb, negyedosztályú épület volt, ott most egy családi ház található. Udvarnokon is megvan még egy őrház, amely egyik része raktárként szolgál, a másik részében pedig szintén lakóház van.”           

bánáti kisvasút
dr. Szilágyi Mária
Milan Micić
Németh Ferenc

Most

Népszerű