Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Huszár Dániel

Könyvbemutató volt a VM4K klubban

2018.09.14
13:09
2018.09.14
18:56
Forrás
Pannon RTV
Az 1968 Magyarországon - Miért hagytuk, hogy így legyen? című könyvet mutatták be csütörtökön a VM4K klubban.

A könyvről az egyik szerző, Murai András filmtörténész, filmesztéta, a Budapesti Metropolitan Egyetem intézetvezetője beszélt.

A könyv idén tavasszal jelent meg, és az 1968-as eseményeket dolgozza fel Magyarországon. Ez az időszak, főleg a Nyugat-Európában és Amerikában is nagyon fontos, mivel ez a diáklázadások, forrongások időszaka volt.

Murai András, a könyv társzerzője: „Két fontos eseményt biztosan ki kell emelni. 1968-ban, ugye most 50 éves évfordulóról beszélünk, az egyik, hogy a prágai tavasz katonai erővel történő leverésében Magyarország is részt vett, a Varsói Szerződés egyik tagállamaként. Ez abszolút meghatározta aztán a 68' utáni Kádár-korszakot Magyarországon. Tehát ez az egyik fontos esemény. 12 ezer magyar katona vonult be Csehszlovákiába, a felvidékre egészen pontosan. A másik fontos esemény, az pedig az újgazdasági mechanizmus bevezetése, ami egy szocialista típusú fogyasztói társadalom kialakítását célozta meg.”

A VM4K megkezdte őszi programjait, ahol főként irodalmi, történelmi és vallási tematikájú előadásokat szervez. De alkalmanként zenés és más kultúrprogramokkal is lehet találkozni.

Kosányi Tamás, képzési referens, VM4K: „Egyelőre a jövőheti előadást, programot mondanám el. Ennek a címe, Palack magány, és egy irodalmi tárgykörű vagy témakörű est lesz.”

A könyv másik szerzője Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa sajnálatos módon, váratlan megbetegedés miatt nem tudott részt venni a könyvbemutatón.

VM4K
könyvbemutató

Most

21:04, Frissítve: 21:16

Kivonulnak a térségből

Eszem ágában sincs arra utasítani a szerb katonaságot, hogy lépjék át a Szerbia és Koszovó közötti adminisztratív vonalat - nyilatkozta a Financial Times brit lapnak Aleksandar Vučić.
16:05, Frissítve: 17:32

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség

Új imaházat kapott a verbászi evangélikus közösség a magyar kormány támogatásának köszönhetően. A fejlesztés által lehetőség nyílik arra, hogy a helyi evangélikus közösség hitében megmaradhasson. Az ünnepélyes felszentelést ma délelőtt tartották.
14:45, Frissítve: 16:26

Ragadós, szaftos, megnyalhatod utána minden ujjadat

Hatodik alkalommal szervezték meg a Szent Mihály-napi körömpörköltfőző-versenyt a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A VMSZ helyi szervezete által megtartott hagyományőrző gasztronómiai eseményen idén 19 csapat vett részt.

Népszerű

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.