Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Kovács Róbert

Koreográfus képzési nap Szabadkán

2019-04-13
22:50
2019-04-14
15:56
Forrás
Pannon RTV
Szakmai műhelynapot szervezett koreográfusok részére szombaton Szabadkán a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség. A mostani egynapos előadást terveik szerint egy komoly többhavi képzés is követi majd.

A vajdasági néptáncos világot felkarolva a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség első félévi programjának egyikeként került megszervezésre az első komplex koreográfus képzési nap Szabadkán. Brezovszki Roland, a VMMSZ munkatársa elmondta: „Ez egy, ha nem is történelmi pillanat, de még ilyen Vajdaságban nem volt, hogy színházi körülmények között, mindenféle színházi műfajnak jó ismerői, a dramaturg, a fénymester, a díszlet- és jelmeztervező, a koreográfus a zenész mind el tudja mondani a gondolatait. Nem titkolt szándékunk, hogy ezt folytatni is fogjuk.”

 

Egy koreográfus-rendezőnek, ha nem is kell mindenhez értenie, de mindent éreznie kell, hogy aztán abból egy többé-kevésbé zökkenőmentes munkával kialakuljon a végeredmény. Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője elmondta: „Igyekeztünk azokról a fontos területekről röviden beszélni és nem tanítani, mert ez az idő ahhoz rövid, de a figyelmet, az érdeklődést fenntartani azok a területek iránt, amik rendkívül fontosak ahhoz, hogy a nézők minél nagyobb hatású koreográfiákhoz jussanak.”

Szeptembertől a tervek szerint másfél éves képzést indítanak majd a néptánccal foglalkozó koreográfusok részére, biztosítva ezzel a néptáncvezetői utódképzést.

koreográfus
Szabadka

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:09, Frissítve: 13:25

Folytatódik a szúnyogviadal

Magyarkizsán, Törökkanizsán, Csókán és Zentán csak a tiszavirágzás lezajlása után kezdik meg az illetékesek a szúnyogok irtását.

Népszerű