Koronázási Ünnepi Játékok lesznek Székesfehérváron
Minden évben a magyar államalapítás ünnepén monumentális szertartásjátékon mutatják be egy-egy árpádházi uralkodó életét. Idén II. András koronázásának körülményeit viszik színpadra.
A székesfehérvári koronázási ünnepi játékok többéves hagyománnyal bíró rendezvénysorozat, amely csúcsa az augusztus 18-án és 19-én bemutatásra kerülő koronázási szertartásjáték. Az esemény az eredeti történelmi helyszínen, a nemzeti emlékhelyen felállított szabadtéri színpadon lesz. Az előadás megálmodói fontosnak tartják, hogy a külhoni magyarokhoz is eljusson a rendezvénysorozat híre. Szikora János, igazgató, Vörösmarty Színház, Székesfehérvár: „Ez egy közös kincs. A történelmünk az közös. A gyökereink is közösek. És a koronázás, és a koronázásban az árpád-kori uralkodók az egyik legmélyebb gyökér.”
Az ötméteres óriásbábok is a koronázási szertartásjátékok szereplői, és igazi sztárokként ünneplik őket a városban. Minden szombaton este, egészen a bemutatóig, körmenetre invitálják az embereket.
A Rákóczi Szövetség szervezésében idén 60 diák vehet részt a Székesfehérváron megrendezésre kerülő történelmi táborban. A diákok az egész Kárpát-medence területéről érkeznek. Matuz János, dramaturg, Vörösmarty Színház: „Ezek a fiatalok elérkeznek, bejönnek a táborba, felöltöznek ezekbe a középkori ruhákba, megismerkednek a szertartásjáték szellemiségével, a dramaturgiájával, a szövegkönyvet meg fogják ismerni, beszélgetnek velünk, és minden este két héten keresztül a nemzeti emlékhelyen épített hatalmas szabadtéri színpadon, az egykori eredeti helyszínen ők is alakítani fogják ezeket a szerepeket.”
Az augusztus 10-től 20-ig tartó rendezvénysorozatra érdemes ellátogatni, hiszen a koronázási szertartásjáték két és félezer nézőt befogadó színpadán kívül nemzetközi néptánc- és népművészeti fesztivál, a fehérvári királyok menete - amikor mind a 18 óriásbáb végigvonul a város főutcáján-, és komolyzenei koncertek sorozata várja a látogatókat.