Ugrás a tartalomra

Kosztolányira emlékeztek

2020.11.03
16:22
2020.11.03
17:32
Forrás
Pannon RTV
Kosztolányi Dezső íróra emlékeztek a nevét viselő szabadkai intézmények a Bajai úti temetőben, a Kosztolányi család sírboltjánál.

Megjelent a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület vezetősége és ösztöndíjasai, a szabadkai születésű író nevét viselő Tehetséggondozó Gimnázium és a Kosztolányi Dezső Színház küldöttsége, akik egy szavalatot követően elhelyezték a kegyelet virágait.

Krmpotity Bacsó Gabriella, elnök, Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület, Szabadka: „Fontosnak tartottuk azt, amikor hat-hét évvel ezelőtt elindítottuk ezt a kezdeményezést, hogy a Kosztolányi nevét viselő intézmények közösen emlékezzenek meg a névadóról. Másrészről pedig egy jeles évforduló van, 135 éve született ebben az évben Kosztolányi, illetve harmincéves a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület.”

Kosztolányi Dezső
Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület
Kosztolányi Dezső Színház
Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium
emlékezés
sír
Bajai úti temető

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.