Ugrás a tartalomra

Köztársasági Magyar nyelvi- és nyelvhelyességi verseny Szabadkán (videó)

2016.05.29
13:57
Ma tartották a Magyar nyelvi- és nyelvhelyességi verseny 2016-os köztársasági szintű döntőjét Szabadkán
Ma tartották a Magyar nyelvi- és nyelvhelyességi verseny 2016-os köztársasági szintű döntőjét Szabadkán. A házigazda idén is a Széchenyi István Általános iskola volt. A megmérettetésre egész Vajdaságból érkeztek általános iskolások. Összesen 46 vajdasági oktatási intézményből 94 tanuló vett részt a versenyen. A megmérettetés kezdete előtt a tornateremben gyülekeztek a diákok, ahol ünnepélyes megnyitóval kezdődött az esemény. A verseny előtt nagy volt az izgalom.  Azonban voltak olyanok is, akik már rutinos versenyzőnek számítanak. Spasić Rebeka, Jovan Jovanović Zmaj Á.I., Szabadka: „Most egy kicsit izgulok, bár magyarból az idén jöttem el először erre a versenyre. Voltam matek versenyeken, biológia versenyeken, fizika versenyeken, szerb versenyeken és általában helyezéseket szoktam elérni.” Az általános iskolás tanulóknak két óra hossza állt a rendelkezésükre, hogy kitöltsék a tesztlapokat ezeket pedig évfolyamonként mintegy nyolc fős javítóbizottság értékelte. Volt, akinek csupán mintegy negyven percre volt szüksége kitölteni a tesztet. Beatrix egyetlen feladatot sem hagyott üresen. Rózsa Beatrix, Id. Kovács Gyula Á.I., Bácskossuthfalva: „Voltak benne nehezek is, de örülök, hogy nem volt benne betűrejtvény. Könnyű volt.”



A 20 feladatból álló tesztet az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanárai állították össze. Eddig 15 pontot kellett elérniük a tanulóknak a körzeti versenyen ahhoz, hogy kijuthassanak a köztársaságira. Idén ezen módosítottak. Kovács Rácz Eleonóra, szervező, egyetemi tanár, Magyar Tanszék, Bölcsészettudományi Kar, Újvidéki Egyetem: „Ebben az évben módosítottunk a szabályzatunkban és ettől az évtől kezdődően a 15 pontos határérték feletti helyezettek vehetnek részt a köztársasági versenyen.” Mint minden évben, idén is a szabadkai Széchényi István Általános Iskola volt a verseny házigazdája.  Weiss Vesna a Széchenyi István Á.I. igazgatója hangsúlyozta: „A mi iskolánk nagyon büszke arra, hogy ma is házigazdája a Magyar nyelvi és nyelvhelyességi versenynek, mivel Széchényi Istvánt, iskolánk névadóját, a legnagyobb a magyarként ismerték egész Európában, és szívesen csináljuk ezt a munkát.” Az eseményre Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár is ellátogatott, aki köszöntőjében a magyar nyelv ápolásának fontosságát hangsúlyozta. Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár: „Anyanyelvünk a legnagyobb kincsünk. Nevezhetnénk egy gyémántnak, amelyet szüleinktől kapunk elsősorban, és azután az egész életünk során csiszolódik csak, és az iskola szerepe azt hiszem itt az egyik legfontosabb szerep.” A köztársasági verseny első helyezettjei az ötödikes korosztályban a magyarkanizsai Lázár Anna, a hatodikosban a topolyai Nagy Daniella, a hetedikesben a bezdáni Kiss Lenke, a nyolcadikosban pedig a pacséri Szemesi Laura lett.
Nyilas Mihály
Magyar nyelvi- és nyelvhelyességi verseny
Szbadka

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű