Ugrás a tartalomra

KSZFV 2021

2021.06.30
16:41
2021.06.30
20:11
Forrás
Pannon RTV
Megkezdődtek a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének döntői Vajdaságban. A Szín-és Filmművészeti Vetélkedő fináléja ma zajlik Zentán. A további döntőket Temerinben és Óbecsén tartják.

Kovács Rebeka, az Adai Műszaki Iskola harmadéves tanulójának kisfilmje is versenybe száll az idei Középiskolások Szín-és Filmművészeti Vetélkedőjének legjobb film díjáért. Kovács Rebeka egy személyben volt a kisfilm forgatókönyvírója, operatőre, vágója és rendezője is.

Kovács Rebeka, tanuló, Adai Műszaki Iskola: „A filmem címe: A szem a lélek tükre. Maga az ötlet onnan jött, hogy eléggé komor életet élünk mostanában a koronavírus miatt, így egy kicsit le szerettem volna vázolni, hogy mennyi dolgon mentünk át és milyen nehézségek jutottak az emberekre lelkileg. Egy fordulatot raktam bele, ugyanis a film eleje egészen komor és aztán vált át egy sokkal vidámabb hangnemre.”

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium berkeiből többen készítettek kisfilmet a vetélkedőre, közöttük Sörös Teodóra, akinek alkotása az Axolotl címet kapta.

Sörös Teodóra, tanuló, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta: „A kisfilmem az egy egyperces animáció, ami egy vízi rózsaszínű kis élőlényről szól, ami kannibalizmusra is hajlamos és ez megihletett.”

A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének zentai alrendezvényén 17 filmet és 3 előadást mutattak be, amelyek közül szakmai zsűri választja ki a legjobbakat.

Crnkovity Gabriella, színművész, zsűritag: „Amit pedig megfigyelünk, nincsenek külön kritériumaink, tehát van egy általános benyomás. Megnézzük azt, hogy mivel foglalkoztak, de természetesen pl. a színházon belül magában foglalja az összhatást, ugyanez a filmeknél is, az összhatás, a beszéd, a jelenlét, a színészi munka, akár a rendezésekben azt, hogy hogyan rakták össze, milyenek az átmenetek.”

Az idén több film érkezett a vetélkedőre, mint amire számítottak - mondta Oláh Tamás szervező. Szerinte ez a pandémiának köszönhető, ugyanis a diákoknak is nélkülözniük kellett a közösségi eseményeket.

Oláh Tamás, szervező, KMV: „A Középiskolások Szín-és Filmművészeti Vetélkedője hosszú évek óta, immáron 27. éve zajlik. Először csak Színművészeti Vetélkedőként, majd pedig a film is társult hozzá. Idén ebben a szokatlan évben most több filmünk van, mint előadásunk, 3 színielőadás és 17 film versenyez egymással. Nincsenek semmilyen kritériumok, a szereplőknek középiskolásnak kell lenni.”

A KMV másik alrendezvénye, az Irodalmi és Beszédművészeti Vetélkedő döntőjét Óbecsén tartják meg a hétvégén.

Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2021
Szín-és Filmművészeti Vetélkedő
Zenta
Crnkovity Gabriella

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.