Ugrás a tartalomra

Kukkantsatok be a néptánc világába!

2019.09.22
12:13
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
Libbentek a szoknyák, ropogtak a cipők és csattantak a kezek a csizmákon - színvonalas néptáncprodukciókat láthatott a közönség Újvidéken, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban.

A helyi és temerini néptáncosokat magyarországi zenészek kísérték. A tanévnyitó és kedvcsináló rendezvény egyben tagtoborzó is volt.

A magyar tájegység több területéről csendültek fel népi dallamok szombaton este a rendezvényen.

Az újvidéki Manók, Mitugrászok és Tűzrevalók, valamint a temerini Cifra táncegyüttes tagjai ropták a táncot. A rendezvényen amerikai születésű, de jelenleg Magyarországon tanuló és dolgozó táncosok is részt vettek. Horváth Katalin, Vadrózsa Táncegyüttes, Budapest: „Nekünk nagyon fontos volt a magyar közösség meg a magyar néptánc, a magyar népzene, és nagyon érzem, hogy ez a kultúra meg hagyomány itt megmaradt és a gyerekek is igyekeznek őrizni ezt a hagyományt.”

A produkciókat a budapesti Sarjú Banda kísérte, amely olyan fiatalokból állt össze, akik kiemelkedően szerepeltek a Fölszállott a páva nevű tehetségkutató versenyben. A csoportvezető Magyar Kálmán, aki elmondta: „Beneveztek a következő Fölszállott a pávába, és ott nagyon nagy sikerrel a legjobb zenekar címet nyerték meg 2016-ban, az már odébb volt egy kicsit, de még mindig együtt vannak, nagyon szeretnek együtt muzsikálni.”

Az esemény egyben tagtoborzó rendezvény is volt, hiszen a hagyományok megőrzésére és átörökítésére való nevelés rendkívül fontos az identitás kialakulásában. Ezt már fiatal korban el kell kezdeni – mondták a szervezők. Takács Zsuzsanna, alelnök, Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ, Újvidék: „A legkisebbekkel, a Futkáncokkal, akik 4-5 évesek, gyerekjátékokat csinálunk és a magyar néptánckultúra alapvető mozgáselemeit próbáljuk velük elsajátíttatni. Ahogy nőnek a gyerekek, úgy komplikálódnak a feladatok és egyre többet bízunk a lábacskáikra és egyre többet várunk a fejecskéiktől.”

A szombat esti rendezvény a Csoóri Sándor program keretében valósult meg. Kedvcsinálónak szánták - hívogat Kiss Zsélykó, a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ elnöke: „Azok számára is, akik kételkednek, meg kerülgetik a műhelyünket, mint macska a forró kását, hogy ők is próbálkozzanak meg, merjenek belépni, meg bekukkantani ebbe a világba.”

A Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központban a táncoktatás mellett hamarosan népi ének és hangszeroktatás is indul az érdeklődőknek.

Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ
Újvidék
néptánc

Most

13:41, Frissítve: 13:59

Ökumenikus imahét Hertelendyfalván

A Krisztus-hívők egységéért tartottak összejövetelt a helyi vallási közösségek tagjai Hertelendyfalván az Imahét keretében. Az evangélikus, katolikus és református egyháztagok együtt énekeltek és imádkoztak.
12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.