Ugrás a tartalomra

Kulcs az etűdökhöz

2021.07.06
14:52
2021.07.06
17:55
Forrás
Pannon RTV
Jelenleg is zajlik a Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tábora Zentán. A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvénye idén 13. alkalommal nyitotta meg kapuit a színjátszást és rendezést kedvelő fiatalok számára.

A Kishegyesről érkezett Kőműves Csenge családjában nem számít új keletű dolognak a színészmesterség szeretete, hisz testvérei is e pálya mellett tették le voksukat. Csenge már több éve a tábor visszajáró látogatója.

„Mindig is nagyon szerettem színészkedni, sőt a versmondás, ami leginkább közel áll hozzám, mert azt 6 éves korom óta csinálom és nagyon megértettem azt, hogy mennyit is jelent ez számomra.”

Két színjátszó és egy rendezői csoportba jelentkezhettek a résztvevők. Tóth Dánielt a rendezői fortélyok elsajátítása ösztökélte a táborba való jelentkezése során.

„Idén a cél az, hogy megtanuljunk bánni legfőképpen a diákszínjátszókkal vagy gyermekszínjátszókkal. Elsősorban a térrel, a színjátszóval való munkával foglalkozunk és azzal, hogy milyen hangulatot tud árasztani egy-egy színpad valamilyen fényeffektus, hangeffektus behozatalával.”

A színjátszócsoportokban a táborozók intenzív műhelymunkákban vehetnek részt, csiszolva ezzel a színpadi jelenléthez nélkülözhetetlen színészi eszköztárukat.

Mezei Kinga, a MAdT tábor színjátszó csoportjának vezetője: „A mi anyagunk, amivel foglalkozni szeretnénk idén, azok vajdasági költők verseiből kiindulva olyan etűdök, amiket ők saját maguk készítenek el és ezekhez adunk nekik kulcsokat.”

A MAdt táborba, ahová egyébként Vajdaság minden szegletéből érkeztek érdeklődők, minden évben a színjátszást és rendezést kedvelő, közös alkotásra és kísérletezésre nyitott fiatalokat várnak.

Varga Tamás, főszervező, MAdT tábor: „Nem csak azokkal az amatőr diákszínjátszókkal foglalkozunk, akik a táborban részt vesznek, hanem nekik egy olyan csomagot adunk át, amit aztán visszavisznek a saját csoportjainkhoz, és ezáltal a saját csoportjuk is fejlődik valamilyen módon.”

A péntekig tartó tábornak - amelyet minden évben a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervez meg -, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium ad otthont.

Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tábora
Zenta

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:12, Frissítve: 16:54

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.