Ugrás a tartalomra

A különbözőség összeköt - szerb Hagyományőrző napok Szabadkán (videó)

2016.09.06
18:04
Gazdag művelődési műsorok, irodalmi, sport- és gyermekrendezvények színesítik az idei szerb Hagyományőrző napokat Szabadkán
Gazdag művelődési műsorok, irodalmi, sport- és gyermekrendezvények színesítik az idei szerb Hagyományőrző napokat Szabadkán. Az esemény hivatalos megnyitójára hétfőn este a Városháza dísztermében került sor, amelyen részt vett Aleksandar Vulin szociálpolitikai miniszter és Bogdan Laban, Szabadka polgármestere is. A programok összeállításában a szervezők minden korosztályra gondoltak, így az egy héten át tartó eseménysorozat mindenki számára tartogat majd kellemes kikapcsolódási lehetőségeket.    A különbözőség összeköt – ez a mottója a harmadik szerb Hagyományőrző napoknak Szabadkán. Az egy hétig tartó rendezvénysorozat célja, hogy az itt élő emberek megismerjék egymás kultúráját, hagyományait és ezáltal közelebb kerülhessenek egymáshoz. A megnyitóünnepség díszvendége Aleksandar Vulin szociálpolitikai miniszter volt, aki elmondta, mindazok, akik valamit magukkal hoztak erre a tájra, joggal hívhatják magukat ittenieknek. Aleksandar Vulin, szociálpolitikai miniszter: „Ne változzanak meg! Gyakran mondják azt nekünk, hogy milyen jó lenne, ha egyformák lennénk. Ha nem lennénk felismerhetőek, hanem egyformák, de én arra kérem Önöket, hogy ne változzanak. Legyenek olyanok, amilyenek most. A világot önmaguk körül ajándékozzák meg azzal a látásmóddal, amellyel rendelkeznek, ahogy gondolkodnak, ahogy beszélnek, és a világ élhetőbb lesz.”



Saša Gravorac, a szerb Hagyományőrző napok szervezője elmondta, büszke arra, hogy Szabadkán élhet, és bár a saját szülőfaluját soha nem fogja elfelejteni, örül, hogy szabadkainak nevezheti magát. „Az Észak-bácskai Körzet Szerb Egyesületeinek Szövetségét azért alapítottuk meg, azzal a céllal, hogy egy olyan eseménysorozatot hozzunk létre, amilyenek a Hagyományőrző napok, amelynek célja a szerb kultúra ápolása, hagyományainak őrzése és az identitástudat megtartása minden nemzet számára ezen a területen.” A harmadik szerb Hagyományőrző napokat hétfőn este hivatalosan Bogdan Laban, Szabadka polgármestere nyitotta meg. „Azt kívánom, hogy a rendezvény a legnagyobb rendben folyjon le, és Szabadka minden polgára elégedett legyen.” A Hagyományőrző napok programjait a város főterén és a Városháza dísztermében tartják. Az esemény záróestje szombaton lesz.
szerb hagyomány
hagyományőrzés

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.